1. fejezet: Úton az új élet felé

Már több mint egy órája úton vagyok abba a kisvárosba ahová a szüleim "száműztek". A neve Watsonville. Igazság szerint nem is annyira kisváros, de San José-hoz képest igen, ahol eddig a szüleimmel éltem. Watsonville lakossága kb. 50 000 fő, San José-é kb. 1 000 000. Azért van egy "kis" különbség. Eddig minden nyarat a Nagyinál töltöttem, szerettem ott lenni. Nagyon közel van az erdő a házhoz, mindig jó volt benne sétálni, mert nagyon szép nyáron. De egy egész évet ott tölteni, sőt még iskolába is járni, lehet, hogy nem lesz leányálom. Volt pár ismerősöm a velem egykorúak között, de barátaimat San José-ban hagytam.

Szokás szerint, mint mindig amikor utazok, most is zenét hallagatok. Persze most is valami Rock-ot. Közben az ablakon bámulok kifelé. Már nagyon ismerős a környék. Nemsokára megérkezünk. Már láttam is az erdőt, ami egész a Nagyi házáig, sőt még tovább is tart.

Az egyik fa tetején megláttam valami különöset. Ahogy közelebb értünk látom, hogy egy férfi van a fa tetején. Nem is férfi még igazán, pár évvel lehet idősebb, mint én. Mit keres bárki is egy fa tetején? Már mindenféle hülyeség átfutott az agyamon, amikor észrevettem, hogy Ő is engem bámul. Kék szemei csak úgy égették az enyémeket, tele volt dühvel és haraggal a tekintete. Ez volt az utolsó kép, mert a busz elment mellette. Mit keresett a fa tetején? Ezt még mindig nem tudtam felfogni. És miért volt olyan dühös? Mert megláttam? Jó, nem mindennapos, hogy az emberek a fákon vannak, de attól, hogy megláttam még nem kéne mérgesnek lennie Rám. Meg nem is emlékszek Rá, pedig mióta az eszemet tudom mindig itt voltam nyáron, és egy ilyen jóképű arcot biztos megjegyeznék. Fekete haj, kék szem, tényleg nagyon helyes volt. Csak lehet, hogy azért volt a fán, mert őrült. De nem nézett ki annak.

A gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy a busz megállt. De még nem is értünk oda! És ekkor megláttam a fekete hajat. Hát persze, hogy a srác volt a fáról. Egyáltalán, hogy került ide? Hiszen már vagy 10 perce elhagytuk. Kifizette a buszjegyet, és elindult... erre. De hiszen szinte az egész busz üres! Minek jön erre? Leült mellém. De minek ül ide? Hiszen mindenhol máshol van hely. A szívem meglúdolt, és úgy vettem észre, hogy ezt Ő is észrevette, mert úgy tűnt, hogy egy mosolyt próbált elfojtani. Ő csak ne vigyorogjon rajtam! Láttam, hogy az arca megkomolyodik.

- Nem láttál semmit az erdőben!- nem kijelentés volt, hanem inkább parancs. A hangja gyönyörű.

- Mi az, hogy nem láttam semmit?

- Csak nem láttál semmit és nem mondod el senkinek!- ekkora baj, hogy láttam fenn a fán?

- Jó. Nem mondom el senkinek. De miért olyan nagy dolog ez?- tértem rá a lényegre.

- Az most nem lényeges. Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?- kérdezte egy kicsit erőszakosan, amitől megijedtem.

- Igen.- próbáltam határozott lenni, nem sok sikerrel.

- Jó.- válaszolta rögtön. Nagy meglepetésemre folytatta:- Vigyázz magadra és akkor mi is vigyázunk Rád.

- Mi?- kérdeztem kicsit udvariatlanul. Ekkor már felállt. A kérdésemre felnevetett a Világ legszebb hangján. Majd eltűnt.

Mi az, hogy vigyázunk? És miért többesszámba beszél? Nem értek semmit. Rájöttem, hogy én annyira el tudok merülni a gondolataiban, hogy nem érzékelem a külvilágot. Erre akkor döbbentem rá, amikor már a busz megállt és a buszsofőr hátrakiabált nekem:

- Kisasszony, megérkeztünk.- kicsit dühösen felálltam és levágtattam a lépcsőn.

Ahogy vártam a Nagyim ott várt Rám. Széles mosollyal az arcán üdvözölt:

- Estella, drágám, de sokat nőttél. Jajj, de örülök, hogy látlak.- örvendezett.

- Stella.- jelentettem ki határozottan, mire még jobban mosolygott.- És én is nagyon örülök, hogy látlak.- ölelgetni kezdett. Amikor végre elengedett, elindultunk gyalog. Szerencsére nem volt messze a ház.

Nagy szerencsémre nem rohant le a kérdéseivel. Gondolom tanult az utóbbi évekből. Nem igazán szeretek magamról beszélni, se pletykálni.

A ház semmit sem változott. Tetőteres, a földszinten van a nappali, konyha, étkező, Nagyi szobája és egy fürdőszoba. A tetőtér csak az enyém. Csak egy fürdőszoba és a szobám van fent. A szobámban egy íróasztal, egy ruhásszekrény és egy franciaágy van benne gyerekkorom óta. De minek egy franciaágy egy gyereknek? Egyáltalán minek egy 16 évesnek? Én nem jártam még senkivel, meg ha jártam is volna akkor sincs szükségem ilyen idős korban egy franciaágyra.

Felmentem a szobámba, elpakoltam a ruháimat és az egyéb cuccaimat.

Már mindent elpakoltam. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőt szívjak. Szétnéztem, egy kis rét van a ház mögött, az ablakom alatt. Az erdő szélén az egyik fának nekitámaszkodva megpillantottam a srácot a fáról. Hogy kerül ide? Ebben a pillanatban Ő is észrevett. Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztünk, majd megfordult és eltűnt.