20. fejezet - Váratlan telefonhívás

Elfutott. Már megint. Ennek ez a mániája? Elegem van. Nem lehet a dolgokat megbeszélni? El kell szaladni? Nem értem... Biztos én vagyok a hibás... Hiszen már itt volt, beszéltünk, de nekem persze az a legfontosabb, hogy miért nem fekszik le velem. De egy idióta vagyok. Nem tudok uralkodni magamon? Mi vagyok én? Állat? Az. Hát persze. Erdőőr. Egy állat...

Lassan és kedvetlenül felkeltem a padról. Órára kéne menni, mert most csengettek ki. Spanyol óra. Minek az? De úgyse fogok órán tanulni, majd firkálok valamit. Legalább elfoglalom magam. Amikor a terembe értem az egyik kényes liba -osztálytársam- jól végigmért, majd megszólalt.

- Hát te első óráról lógtál?

- Miért? Hiányoztam?- mondtam gúnyosan.

- Nem, inkább örültem, hogy nem láttam a fejed!

- Kussolj, ribanc!- mondtam hangosan, mire mindenki erre nézett. A lányok kikerekedett szemmel bámultak, a fiúk fütyültek és nevettek.

- Hogy merészelsz beszélni velem?- háborodott fel. Látszott rajta, hogy a sírás kerülgeti.

- És neked meg mi bajod van? Menstruálsz vagy a stricid dobott?- adtam meg az utolsó döfést. Sírni kezdett. A lányok -az udvartartása, mert ő volt a lányok "főnöke"- vigasztalni kezdték, a fiúk megint fütyültek, de most már tapsoltak is hozzá -mint egy focimeccsen-. A tanár bejött és nem kérdezte miért ez a hangulat -csak magával foglalkozik.

- Tanárnő, odaülhetek Stella mellé?- kérdezte a fiúk "főnöke", Andrew, a kosárcsapat csapatkapitánya. A lányok odavannak érte. Hát én nem... Szőke, lenyalt haj, kisfiús arc... Nem az esetem. Értetlenül bámultam rá. Ha nem lenne bent a tanár őt is elküldeném oda, ahova való...

- Üljön...- egyezett bele a tanár. A ficsúr ledobta magát mellém. Játszotta a nagyfiút... Vajon mit akarhat? Tőlem? Akit eddig le se szart. Rosszat sejtek...

Az óra elkezdődött. Andrew engem bámult és mosolygott. Én nem foglalkoztam vele, tőlem mosolyogjon. Az rendben is lett volna, de a keze a térdemen landolt és elkezdett felfelé haladni. Én nem vártam, megragadtam a kezét és egy határozott mozdulattal kicsavartam. Felnyögött.

- Valami baj van? Folytathatom az órát?- kérdezte a tanár.

- Nem, semmi, tanárnő. Folytathatja.- mondta halkan.

- Örülök, hogy megengeded.- felelt gúnyosan. Mindenki felröhögött.

Az óra nyugalmas mederben folyt tovább. Legszívesebben kirohantam volna. Csak Oliver-re tudtam gondolni. Elszúrtam mindent. Nem kellett volna felhoznom megint azt a dolgot... Ha nem teszem, akkor még mindig beszélnénk és megnyugodnék, hogy rendben vagyunk megint. De nekem csak AZ a fontos... Hát... Idióta, idióta, idióta...

Már majdnem ott tartottam, hogy a fejem elkezdem ütögetni az asztalba, de szerencsére kicsöngettek. Rohantam ki a teremből. Nem érdekelt, hova megyek, csak tűnjek el innen.

Futottam, le a lépcsőn, ki az udvarra, ki az udvarról, az úton. Bolondnak néztek, de nem érdekelt. Befutottam az erdőbe, majd nem foglalkozva a ruháimmal átváltoztam. Négy lábon futottam tovább. A tóhoz mentem. A partjára elfeküdtem és csak bámultam az eget. Elálmosodtam, egész éjszaka alig aludtam, így engedem neki, hátha kipihenem magam rendesen.

Pár óra múlva ébredtem csak föl. Már elkezdett sötétedni. Futva indultam vissza. Hamar hazaértem. Beugrottam az ablakon, majd mentem is a fürdőbe, ahol visszaváltoztam. Lezuhanyoztam, mert olyan mocskos lettem, hogy csak na. A hajamat is megmostam, majd amikor végeztem betekertem törölközővel. Utána magam köré is tekertem egyet, és kimentem a szobámba.

Az ablakban megláttam egy alakot. Oliver. A kezében egy fényes papírszerűség csillant meg, arcán elszánt mosoly volt, ami egy kicsit megrémisztett. Ott álltam egy szál törölközőben és értetlenül bámultam rá. Közelebb lépett, én meg hátráltam egy lépést. Ő szerencsére tudja mi a bajom: félek. Most, hogy itt van beparáztam. Félek, hogy mi fog történni. Félek, hogy egy rossz szóval megint tönkreteszek valamit, és megint elmegy. A következő pillanatban már közvetlenül előttem volt és keze az arcomon. Felemelte az államat, majd lágyan megcsókolt. A szívem a torkomban dobogott és a szédülés határán voltam. Olyan érzés volt, mintha először csókolna meg. Elkezdtünk az ágy felé hátrálni. Még mindig rettenetesen izgultam.

Hátra vetettem magam az ágyon és Oliver finoman rám nehezedett. Elkezdtem levenni a pólóját, ő meg a törölközőmhöz nyúlt, de megcsörrent a telefonom. Elszakadtam ajkaitól.

- Ó, hogy az a...- kezdtem káromkodni, de Oliver újra megcsókolt. Eltoltam magamtól.- Fel kell vennem.- mondtam szomorúan és már nyúltam a telefon után.

- Nem kell.- mondta és lefogta a kezem. Majd ajkai újra birtokba vették az enyémeket.

- Muszáj... Muszáj felvennem.- beszéltem bele csókunkba. Elengedte a karomat, majd a telefonhoz nyúltam. Megnéztem a kijelzőt. Anyu. Mit akarhat? Mióta itt vagyok velem nem is beszélt, csak a mamával telefonon. Felvettem.- Szia Anyu! Hát te?

- Szia! Mi újság veled? Milyen a suli? Milyenek a barátaid?- támadott le kérdéseivel.

- Jó a suli, meg minden. De miért most hívtál? Itt vagyok már hónapok óta.

- Sajnálom, de tudod milyen nehéz ez.- mondta unottan.

- Nem. Nem tudom. Még nem váltam el a férjemtől.- mondtam gúnyosan. Közben Oliver a nyakamat csókolgatta.

- Ugye tudod, hogy ez félreérthetően hangzott?

- Igen, tudom.

- Tényleg, van már barátod?- kérdezte gyanakvóan.

- Van, persze, sok.- játszottam a hülyét.

- Tudod, hogy nem úgy értettem. Hanem, hogy fiúd van-e?- Oliver hangos nevetésben tört ki.- Ez meg ki volt?

- Csak az egyik barátnőm.- füllentettem.

- Annál mélyebb hang volt. Egy fiúé. A barátodé?- komolyan mondom, mint egy nyomozó...

- Neeem.- hazudtam. Megint röhögni kezdett Oliver.

- Ne hazudj! Megint hallottam. Mamád hol van?

- Elment itthonról.

- És ti hol vagytok?

- A nappaliban.

- Biztos?

- Biztos.

- Nem hiszek neked! Mióta jártok?

- Anyúú!!

- Nincs semmi anyu. Én vagyok a felelős érted. Szereted?

- Erre én is kíváncsi vagyok...- suttogta Oliver a másik fülembe, halkan kuncogni kezdtem.

Igen.- válaszoltam neki gondolatban. Oli egy elégedett mosollyal az arcán folytatta a nyakam csókolgatását, miközben egyik keze a derekamon volt, másik meg a combomon vándorolt. De most anyámra kell koncentrálni, ami nehéz ilyen körülmények között...

- Anyu.- mondtam határozottan, mert az agyamra megy már.

- Lefeküdtetek már?- Oliver a szemembe nézett és játékosan felvonta az egyik szemöldökét.

- Anyu, most hagyd abba mielőtt elkezded az oktatófilmeket ecsetelni!- tudtam mire kell számítanom, mert minden évben elkezdi elölről, ahányszor azt hiszi, van barátom. Persze, egyszer sem volt jó a megérzése. Kivétel most...

- Védekeztetek?- tudtam...

- Anyu! Leteszem. Szia!

- Nade...- mondta volna még, de letettem. Oliver szabadjára engedte az eddig elfojtott nevetést. Nagyon vicces mondhatom...

- Ejnye.. Szóval rejtegeted a barátodat anyukád elől... Nem szép dolog...- próbálta komolyan mondani, de nem sikerült.

- Csend!- mondtam, majd magamhoz húztam és megcsókoltam. Ott folytattuk, ahol abba hagytuk. A nadrágövéhez nyúltam, ő pedig elvált ajkaimtól és a törölközőt vette le rólam. A vágy csillant meg immár fekete szemeiben, ahogy rám nézett... Majd szenvedélyesen megcsókolt...


Sziasztok!! Itt a 20.!! Hát... Ezért a fejiért kértem tőletek komit... És, ha EHHEZ nem kapok, akkor úgy szűröm le, hogy a többihez sem fogtok és nem rakok fel több fejit... Ennyi...

Nem akarom belőletek "terrorral" kicsalni a komikat, de muszáj...
Nem szeretnék több ilyet!:) Tessék magatoktól írni...:)

Főleg egy ilyen feji után...xĐ

Nade, szóval írjatok komikat!! És ne csak akkor, ha ennyire nyomatékosan kérem... Írjatok... :D:D Kérdezzetek nyugodtan..

Ezt a fejezetet Amy-nek, NaNa-nak, Esztíí-nek és demon-nak köszönjétek... Ők voltak olyan kedvesek és vették a "fáradságot" és írtak... Tessék példát venni róluk... ;)