4. fejezet 2. része - Segítség

Sziasztok! Ilyen gyors még nem voltam, de ihletem volt... Hátilyet? Na olvassatok!!

- Te? -kérdeztük döbbenten, egyszerre.

- Te meghaltál... -cikázott a tekintete köztem és a halott testem között. - Hogy kerülsz ide?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. -mondtam karba font kézzel.

- Itt vagyok már órák óta.

- Én is. -mondtam. Végül is a testem igen. - Miért vagy még itt?

- Mert meghaltál. Elvesztettelek. -nézett rám. - Miért tetted ezt magaddal? -mutatott a testemre.

- Te miért tetted ezt velem? -mutattam Oliver testére. - Megölted, Tom! Megölted! Miért? -kiabáltam.

- Azt akartam, hogy együtt legyünk.

- Ennyi? Ennyi a remek magyarázat amiért megölted?

- Én azt hittem, ha kikerül a képből, elfelejted és meglátod, hogy valójában engem szeretsz. Mert én még mindig nagyon szeretlek! És ez nem fog megváltozni.

- Én Őt szeretem. Te meg megölted! -ordítottam még mindig vele. Engem nem hat meg a nyálas dumájával.

- Akkor engem nem is szerettél? Velem csak játszottál? -háborodott fel.

- Téged is szerettelek, csak nem úgy. Akkor még azt hittem annál jobban nem lehet szeretni. Amikor ő megjelent, én próbáltam tiltakozni az erősebb érzés ellen. És sikerült is. Sokáig. Amikor meghaltál... Egy világ omlott össze bennem. Oliver segített, de csak barátként. Ért hozzá, ő már keresztül ment ilyenen. És ez hozott össze minket...

- Tényleg szeretted? -állt fel a földről és lépett közelebb hozzám. - De még nem mondtad el, hogy hogy kerülsz ide? Hogy-hogy élsz?

- Nem élek. Segítenem kell Oliver-nek. Meg kell szereznem valamit!

- Mit?


Részletesen elmeséltem neki mindent. Figyelmesen hallgatott, de volt amikor beleszólt.


- Segítek megtalálni azt a nyakláncot! -mondta, amikor befejeztem a mondandóm. - És sajnálom, amit tettem. -tette hozzá, majd megölelt.

- Mi ez a nagy ölelkezés? Engem képesek voltatok kihagyni belőle?! -szólalt meg egy ismerős hang mögöttem.