2. fejezet - Pericolo

Sziasztok! Hát itt is van a 2. .:) Remélem tetszik! Igaz rövid lett... Jó olvasást! Utána komizz!!


- A nevem Hank. Üdv a Pericolo-nál...- visszhangzott a fejemben az a két mondat.

Pericolo... Mi az a Pericolo??

- Az kérlek szépen a mi nevünk. Olaszul azt jelenti, hogy veszély. És semmi közünk nincs a Volturihoz...- nevetett.

- Ezt meg...??

- Max barátom olvas a gondolatokban - mutatott a bal keze felől lévő magas, barnásvöröses, égnek álló hajú férfira -, a nyaklánca segítségével át tudja küldeni azokat Gabriel barátomnak - mutatott a jobb keze felől lévő szőke, égnek álló hajú férfira -, akinek ugyanolyan nyaklánc lóg a nyakában, és a képessége segítségével el tudja annak a személynek továbbítani, akinek akarja. Ez esetben nekem.

- Nem lenne egyszerűbb, ha maga venné fel a másik nyakláncot??- kérdeztem.

- Az nem úgy megy... A nyaklánc választja ki a tulajdonosát.

Már épp szólásra nyitottam a szám, de hangokat hallottunk a terem másik vége felől. Mind odafordultunk.

Oliver... Oliver-t tuszkolta ki egy őr, egy olyan járatból, amilyenből én is ide jutottam. A teste tele volt sérülésekkel. Te jó ég! Oda akartam futni, de az én őröm még mindig mögöttem állt és visszafogott. Még egy utolsót lökött rajta és összeesett...

- Ne! Oliver!- kiabáltam, de nem engedtek.

- Erre mi szükség volt?- fordult oda Hank.

- Feleselt...- válaszolt az őr.

- Az nem elég indok.- mondta Hank. Majd ismét felém fordult.- Most pedig térjünk vissza rád, Amelia.

- Stella.- javítottam ki.

- Oh, bocsánat, drága Stella. De annyira hasonlítasz rá.- nevetett. Hát persze, hogy hasonlítunk... ugyanúgy nézünk ki.- De csak a külsőtök egyforma.- folytatta.- Mert Amelia egy önző dög volt.- röhögött tovább, de nem volt rá sok ideje. Minden olyan gyorsan történt. Oliver új erőre kapott és neki akart ugrani Hank-nek. De Max még idejében megállította és hátracsavarta a kezét, majd visszalökte a földre. Én továbbra is kiabáltam és próbáltam szabadulni a szorító kezek fogságából.

De lenyugodtam. Más miatt aggódtam. Amelia miatt. Hank csak egy rossz szót szólt róla, de Oliver rögtön neki ugrott. Miért?? Na vajon miért! Mert még mindig szereti, kétségtelen... És mi van, ha én csak azért kellettem neki, hogy Amelia-t pótolja? Ha minden egyes szava, érintése, csókja hazugság volt? Ha soha nem is szeretett. Csak kihasznált, és a tegnap este után eldobott volna... Vagy megtartott volna, hogy tovább játszadozzon velem.

- Hát ez egyre érdekesebb...- kacsintott rám Max, ahogy akaratlanul is felidéződött bennem a tegnap este és a ma reggel. De idejében leállítottam magam.- Nyugodtan folytathatod...- folytatta.- Ismertem Amelia-t és a testét is.- kacsintott rám ismét. Oliver megint ugrott, de ezúttal egyenesen Max-nek, aki ismét hárította a támadást. Most vajon megint Amelia miatt ugrott neki vagy miattam? A másodikat ezek után kétlem.

- Miről beszélsz?- kérdeztem kíváncsian. Max Hank felé fordult, aki bólintott. Gondolom engedélyt kért, hogy beszélhessen.

- Aki itt van, az mind ember volt, később vámpír, vérfarkas vagy hasonlók. De meghaltak és a Földön töltött cselekedetei miatt felajánlották neki, hogy itt "dolgozhat". Én és a többiek elvállatuk és most itt vagyunk. Na de nem ez a lényeg. Hanem: amikor ember voltam, megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal. A szeme fekete volt, egy kis vörössel keverve, de nem féltem tőle. Sőt... Inkább vonzott. Utána történtek ugye a dolgok... És vámpírrá változtatott, aztán ő maga ölt meg engem és továbblépett. Találkozott Oliver-rel... bla-bla-bla... De megint találkoztam vele itt. Én vetettem fel az ötletet, hogy még egy életet tölthet a Földön emlékek nélkül. Mondhatni miattam vagy most te is itt.

- Ne ennyi mese elég mára. Végeznünk kell e dolgunkat.- szólt közbe Hank.

- És pontosan mi is az?- kérdeztem, mert erről még nem beszéltek.

- A természetfeletti lények "útbaigazítása" a pokol és a menny között.- tátott szájjal bámultam.- Nos, itt az ideje, hogy elbúcsúzzunk. Stella, a te utad a Mennybe vezet.- még mindig nem tudtam megszólalni. Hank Oliver felé fordult.- Oliver, sajnos neked nincs ilyen szerencséd. Te egy szinttel még lejjebb mész: a Pokolba...- elkezdték ráncigálni egy apró, kis alagút felé.

- Ne!!- mondtam higgadtan. Olyannyira, hogy én magam is meglepődtem. Nem engedhettem, hogy Oliver a Pokolra jusson. Mindennél jobban szeretem őt, még ha ő nem is szeret.

- Visszautasítod a Mennyt?- fordult ismét felém Hank. Szemében a kíváncsiság csillogott.

- Oliver nélkül nem megyek oda.- mondtam határozottan. Felhúzta a szemöldökét.

- Ő semmiképp nem kerülhet oda.

- Nem is erre gondoltam.- teljesen más járt a fejemben.

- A Pokolba mennél, csakhogy vele maradhass?- kérdezte egy mosollyal az arcán.

- NEM!!- kiabált közbe Oliver. Felé fordultam. Ő is pont engem nézett. Tekintetünk összefonódott. A fájdalom tükröződött az övéből is, akárcsak az enyémből. Láttam a szerelmet is, de most nem tudtam hinni a szemeinek. Ezek után nem...

- Nekem volna egy ötletem...- zökkentett ki a gondolataimból Max és jelentőségteljesen felém pillantott...