22. fejezet - Utolsó csók

Sziasztok!! Hát itt lenne az utolsó fejezet, de nem tudtam neki címet adni...:( Ha van jó ötletetek, akkor komikban szívesen várom és a legjobbat kiírom.:D:D Ja, és elég rövid lett, inkább ilyen epilógus-féleség, csak szomorú... Na, de most olvassatok!! Utána pedig komit!!


- Mi?? Ezt meg honnan veszed?- értetlenkedtem.

- Ne nézz már madárnak! Azt hiszed nem tudom, hogy mi folyik a saját házamban?!

- De honnan tudod, hogy...

- Szerinted ki mondta édesanyádnak, hogy hívjon fel tegnap este, mert épp nem volt semmi elfoglaltságod? Azelőtt meg merő véletlenségből beállít Tom? Azt hitted véletlen az egész?! Mégis, hogy képzeled, hogy ágyba bújsz egy vámpírral?!?! Nem is az, hogy ember létedre... De úgy hogy erdőőr vagy! Nem szégyenled magad? Mégis mit gondoltál?- förmedt rám.

- Te... te tudtál mindenről és nem mondtad el nekem? És összejátszottál Tom-mal?- akadtam ki.

- Azt hitted, hogy csak úgy tűröm, hogy a saját házamban enyelegj egy vérszívóval??

- De Tom is vámpír!!- szóltam közbe.

- Ő nem volt mindig az. Amikor őr volt nagyon jól végezte a munkáját. Ahogy neked is az lenne a dolgod, hogy megöld azt a férget!!

- Megölni? Mégis miért kéne megölnöm?

- Na vajon miért??- ironizált.- Erdőőr vagy. Neked az a dolgod, hogy megöld ezeket a mocskos piócákat!!

- Én nem ölöm meg azt, akit szeretek!- álltam a sarkamra. Majd lépteket hallottunk a lépcsőn és mindketten arra fordultunk. Oliver volt az, mélyen egymás szemébe néztünk. Az övéi a legtisztább arany színében csillogott. Nyilván hallotta az egész eddigi beszélgetést.

- Szereted? Ezt? Na tűnj el a házamból, de nagyon gyorsan!!- intett a fejével az ajtó felé. Ő meg is indult arra, de én megragadtam a pólóját -ami nemrég még rajtam volt- és magamhoz húztam.

- Nem megy sehova!- mondtam határozottan.

- Márpedig innen akkor is eltűnik, mert különben...- fenyegetőzött.

- Mert mi lesz?- emeltem fel a hangom.

- Meghal...- sújtott le rám, de nemigazán hittem neki. Mégis ki tudna megölni egy vámpírt? Ugyan már...- Most pedig elmegy innen!- folytatta.

- Ha ő elmegy akkor én is!- próbáltam hatni rá.

- Menj nyugodtan, úgyse jut messzire.- nem akartam tovább hallgatni. Gyors léptekkel indultam meg azt ajtó felé és Oliver-t is magammal rángattam.

Befelé haladtunk az erdőbe, közben azon gondolkoztam, hogy mitől változott meg annyira a mamám. A kedves idős asszonyból egy fenyegetőzős, titokzatos nő lett. Aki mellesleg meg akarja ölni a barátomat.

Hogy változott meg minden körülöttem és bennem is? Hogyan kezdődött mindez? Az indította el a lavinát, hogy ideköltöztem. Megismerkedtem Tom-mal, akit azt hittem szeretek, de csak később jöttem rá, hogy amit iránta érzek, az nem szerelem volt. Csak vágytam már a fiúk figyelmére, amit azelőtt nem kaptam meg. Sodródtunk az árral és nemcsak magamat, de őt is veszélybe kevertem. Ha úgy vesszük, miattam lett vámpír.

És aztán jött Oliver, a durva, nemtőrődöm megjelenésével és felkavart bennem valamit. Először azt hittem, hogy az a gyűlölet. De nem az volt. Hanem a tiszta, igaz szerelem.

Oliver magához ölelt. Biztos hallott mindent.

Tovább haladtunk az erdőben. Egyszer csak Oliver megállt. Közbenézett, mintha keresne valamit.

- Valami itt nem stimmel...- mondta, de nem tudta folytatni, mert összeesett. Egy arany tőr hatolt át mellkasán, a hátba szúrták. Felnéztem támadójára. Az volt, akire a szívem nem számított, de az eszem igen. Tom-ra. A könnyeim záporozni kezdtek, térdre rogytam. Oliver az oldalán feküdt és szaggatottan vette a levegőt. Megfogtam az arany tőr markolatát, közben rázkódtam a sírástól. Egy határozott mozdulattal sikerült kiszednem a fegyvert, de továbbra is küzdött az életéért.- Vigyázz... magadra.- mondta akadozva, egyik kezével az arcomat simogatta, a másikkal megszorította a földön támaszkodó kezem.- Szeretlek.- nézett a szemembe, és közelebb húzta az arcomat az övéhez.

- Én is téged...- mondtam könnyekkel küszködve. Majd lágyan megcsókolt és többé már nem szorította ajkait az enyémekre. Többé nem tartotta kezeivel az arcomat. Többé nem szorította keze az enyémet. Meghalt... Itt hagyott... Védtelenül...

A düh és a harag lángolt bennem. Felnéztem a gyilkos arcára. Nem láttam rajta megbánást, de örömöt sem. Emlékszem, amikor ő "halt meg". És hogy mennyire aggódtam érte, de most már bánom, hogy életben maradt. Tönkre tette az életem. Megölte azt aki nélkül én létezni nem tudok.

Miközben a sírás nem csillapodott, hanem erősödött, azon gondolkoztam, hogy miért is ne öljem meg. Hisz azzal én még tovább fogok szenvedni. Ekkor megláttam a nadrágövéhez csatolva egy másik tőrt. Hirtelen elhatározás volt, de nem volt más választásom.

Felálltam Oliver élettelen teste mellől és megindultam Tom felé. Az értetlenség tükröződött arcán ahogy egyre közeledtem felé. Ő azonban meg sem moccant. Könnyebb a dolgom, mint hittem. Gyorsan kikaptam a tőrt az övéből és gondolkodás nélkül a szívembe döftem.

Nem érdekelt az, hogy mit gondolnak a rokonaim és a barátaim. Nem érdekeltek, mert többé már nem számítottak. Csak Oliver számított és a szerelmünk. Mert az igaz szerelem örök...

A végére még gondoltam egy számot, ami ennek a trilógiának a címét ihlette (True Love Is Forever).
A szám pedig nem más mit az Eclipse főcímdala: A Muse-tól a Neutron Star Collision (Love is forever):

Neutroncsillag ütközés:

Kerestem valakit
Te küldetéssel érkeztél
Aztán szívünk egyesült, mintha
Két neutroncsillag ütközött volna

Nem volt mit vesztenem
Volt időd dönteni
Aztán azt mondtuk egymásnak szemernyi félelem nélkül, hogy

Szerelmünk örökké tarthat
És ha meghalnánk
Együtt halnánk
És megpihennénk
Azt mondom, soha
Mert a szerelmünk örökkévaló

A világ megtörött
És halok* nem ragyognak
Mi próbáltunk mások lenni
De senki sem akar figyelni
Üdvözöld a hit szónokait, műviek és büszkék
A doktrínáik felhők,
Szétoszlanak majd,
Mint hópelyhek az óceánban

A szerelem örök
És mi meghalunk
Meghalunk együtt
És megpihenünk
Azt mondom, soha
Mert a szerelmünk örökké tarthat

Most már nincs mit veszítenem
Van időd dönteni
Most már mondhatom neked egy szemernyi félelem nélkül,
Hogy a szerelmem örök
És meghalunk
Meghalunk együtt
És megpihenünk
Soha nem halok meg
Mert a szerelmünk
Örökkévaló

* = halojelenségek: egy a Nap vagy a Hold körül megjelenő optikai jelenség. Több típusa létezik, azonban mindet az 8-12 km magasban képződő fátyol- és pehelyfelhőkben levő jégkristályok okozzák a felső troposzférában. (wikipédia)

Itt meghallgathatjátok: http://www.youtube.com/watch?v=MTvgnYGu9bg


Ennyi volt az első rész, Az Erdő Őrei...
Remélem mindannyian kíváncsiak vagytok a második rész címére...
Hát íme: Síron Túli Szerelem
A bevezetője hamarosan felkerül IDE!

Addig is KOMIKAT!!!