Debütálás!!

Sziasztok!!

Nyitottam egy új blogot, remélem felkelti az érdeklődéseteket. Örülnék, ha benéznétek! Kattints a képre!!

Nem!! ELÉG!!

Sziasztok!!

El sem hiszitek, mekkora öröm nekem, hogy már 17 rendszeres olvasója van az oldalnak. De telhetetlen kis féreg vagyok! (xĐ) Komikat meg nem kapok!! Ez nem elég!! Ihletem az úgy ahogy van, NINCS!!! A kedvemről meg ne is beszéljünk... Annak a két embernek aki ír, annak is olyan szívesen írnék, de nem megy... Se kedvem, se időm... Mégha szünet is van. Mert minden tanár úgy gondolja, hogy: "Szünet van, úgy is ráértek, akkor csináljátok és tanuljátok meg ezt, ezt, ezt és ezt, ja és ebből írunk, mert olyan rendes vagyok, hogy nem szünet előtt íratok veletek!!" 20 tanárból 10 szünet előtt, 10 szünet után írat... Hát kösz... Se kedvem, se időm, se energiám... Új ötletem is van... És 2 nyamvadt komira -amikért rettentő hálás vagyok annak a két illetőnek, és üzenem, hogy szeretem őket- nem fogok frisselni!!

2. fejezet - Az iskolában

Sziasztok!! Nos hát csak 2 komit kaptam, de nem izgat... MÉG... Ezt a fejit még felraktam, de többet nemhiszem, hogy fel fogom... Mert csak az első 3 van kész... És mert nem írtok...

/Lizzie szemszöge/




Nemsokára oda is értünk az iskolába. Nem beszéltünk egész úton. Mint általában. Engem nem zavar, de hát az istenért, testvérek vagyunk! Azok pedig beszélnek egymással. Ő meg csak akkor szól hozzám, ha kötözködni van kedve. Valamikor vissza tudok neki vágni, de van amikor nem, és akkor még jobban csinálja. Annyira idegesítő.
Amikor odaértünk, kiszálltunk és az igazgató helyettesibe mentünk, hogy az órarendeket elkérjük, meg a szokásos papír munkát elintézzük. Amikor ezzel is megvoltunk szó nélkül elindultunk az óráinkra.
Nekem matek volt. Gyorsan megtaláltam a termet. Még nagyjából üres volt. De akik ott voltak, azok jól megbámultak. Hát persze, hogy az összes szőke! Csak nyugi, az első napon nem kéne nekimenni senkinek!- mondogattam magamnak.
A leghátsó sorba, az ablakhoz ültem be. Szép lassan szállingóztak be a többiek is. A pillantásom egy feketébe öltözött, piros hajú lányon akadt meg, aki kicsit sem kedvesen méregetett engem. Majd amikor odaért hozzám, megszólalt.
- A helyemen ülsz.- mondta dühösen. Játszani akar?? Megkapja!
- Neked is szia!- mondtam neki vigyorogva.
- Mondom, a helyemen ülsz!
- Még sok hely van. Ülj máshova!- ajánlottam fel kedvesen.
- Ülj te! Te vagy az új diák!
- Valami baj van?- jött be a tanár.
- Igen! Ez a csaj elfoglalta a helyemet.- bökött rám.
- Hát keressen másik helyet! Van még sok!
- Keressen ő! Én már majdnem másfél éve itt ülök!
- Hát akkor itt az ideje a változásnak, Ms. Davis!- mosolygott a tanár. A csaj feladta és leült elém.- Téged, hogy hívnak?- fordult felém a tanár.
- Elizabeth Hudson vagyok. Amerikából költöztünk ide.- mutatkoztam be, majd a tanár elkezdte az órát. Egész sokat megértettem belőle. Az óra közepe táján egy papír lapot rakott az asztalomra a piros hajú csaj. Szétnyitottam, ez volt rajta:
Ezért még kapsz, Lizzyke...
Hú, de megijedtem!- írtam neki vissza. Amikor odaadtam neki, csak összegyűrte és nem foglalkozott velem.
Az óra eltelt, ahogy a többi is, sokszor volt közös azzal a Davis csajjal, de kerültük egymást, mint a pestist.
A menzára mentem abban a reményben, hogy lesz egy üres asztal. Vagy, hogy ne vegyenek észre, mert ha valaki beszól, én esküszöm, felképelem az első napon, ha kell.
Nem vettem túl sok kaját, csak egy üdítőt meg egy elfogadható kinézetű szendvicset. Körülnéztem a teremben és megláttam Adam-et, egy kis asztalnál ült egy másik fiúval, aki nekem háttal volt. Ad észrevett és megbökte a srácot, aki elkezdett erre fordulni. Én meg elfordultam, mert hát miért is kéne észrevennie, hogy bámulom? Bámulom?? Igen, bámulom. Mintha valami erő húzna felé. És mindennél jobban szeretném megnézni az arcát. Én megbolondultam.- állapítottam meg.
Egy hosszú asztal üres végét szemléltem ki magamnak, pont háttal volt Adam-éknek. Gyorsan megkajáltam, majd mivel több órám nem volt kimentem a parkolóba és Adam autójánál vártam, hogy ő is jöjjön, mert neki sem volt több órája.
Nem sokkal később láttam, hogy azzal a sráccal jön ki az épületből, én persze rögtön elfordultam, mint egy ötéves, aki fél, hogy az idősebb srác, akiért odavan, nehogy észrevegye, hogy őt nézi. Komolyan kezdek bedilizni.
Éppen másfelé néztem és megláttam a piros hajú csajt, amint épp abba az irányba néz, amerre Adam-ék is voltak, majd elfordult és elindult a másik irányba.
Adam odaért mellém, most már egyedül és kinyitotta az ajtót, én meg beszálltam, és hazahajtottunk.


/Dan szemszöge/


Odaérve az iskolába elindultam az első órámra, ami angol volt. Leültem a szokásos helyemre és vártam, hogy az unalmas életem egy újabb napja elteljen. Néztem, ahogy a többi diák is jön be a terembe, ahogy a szőke lányok sutyorognak, vihognak és közben rám-rám pillantanak. Már egyre jobban idegesítenek. Miért nem lehet rólam egyszer az életbe leszállni?
És csodák csodájára megtörtént. Mind az ajtó felé kapták a fejüket, majd én is. Egy sötét, kicsit hullámos hajú, kék szemű srác jött be. A képén egy óriási vigyor díszelgett. A lányok meg majd kiestek a székből.
A srác elindult felém és megállt felettem.
- Helló, leülhetek?- kérdezte.
- Aha, persze.- mondtam és le is ült.
- A nevem Adam Hudson, én vagyok az egyik új diák. Most költöztünk ide Amerikából, a húgommal és az anyámmal.- mutatkozott be. A lányok a háta mögött még mindig fetrengtek. Igen vicces látvány volt.
- Az enyém Daniel Robertson. És én vagyok az, aki után eddig a lányok epekedtek, de most úgy látszik, hogy átvetted a helyem, szerencsére.- vigyorogtam.
- Szerencsére?? Te nem örülsz neki?- nézett rám úgy, mintha bolond lennék.
- Hát nemigazán.
- Én igen. Így minden csaj a tiéd lehet. Van, aki tálcán kínálja fel magát és az sem zavarja, ha csak egy éjszakára akarod.
- Egy éjszakára? Az nem az én stílusom.- mondtam az igazat.
- Csak nem az igazit keresed??- röhögött.- Én azt mondom, használd ki az élet adta lehetőségeket, amíg fiatal és szexi vagy, mielőtt a jön vörös sárkány és csapdába nem ejt.
- Igazán érdekesen fogalmazod meg a házasságot. Meg hogy pont vörösnek képzeled el.- nevettem.- Van egy vörös hajú csaj a suliban, és nem örül a sértegetik.
- Miért? Mit csinál? Megver?- röhögött.
- Képes rá.- mondtam.
- Jaj, de félek...- mondta hülyülve.
Sokat beszélgettünk. Órák alatt is, mert szinte mind közös volt. A menzán egy együtt ültünk egy kis asztalnál.
- Nézd! Az ott a húgom.- bökött meg, és a hátam mögé mutatott. Odanéztem. Egy fekete hajú lány állt nekem háttal. Jobban nem tudtam megnézni, pedig akartam.
Amikor végeztünk a kajával elindultunk kifelé. A húga -akinek a neve idő közben kiderül-, Lizzie Adam autójánál állt, ugyancsak háttal. Én elköszöntem Ad-től és hazamentem.
Nagyon érdekes dolog történt velem ma. Nem volt unalmas, mint a többi. De az a lány... Lizzie... Adam mesélt róla. Azt mondta, egész normális. Nem az a buta liba, hanem egy okos, és a rockzenét szereti. Ami manapság ritka. És, ha csak egyszer is, de meg akartam nézni az arcát. Nem értem miért. De vonz magához...


/Lizzie szemszöge/


Szokásunkhoz híven nem szóltunk egymáshoz. Amikor hazaértünk anyu már a konyhában várt
- Na milyen volt a suli?- kérdezte.
- Nagyon jó.- örvendezett Adam. Most valahogy jó kedvében van, egy szónál többet a család egyik tagjának sem szokott túl sűrűn mondani. Lehet, hogy beteg.
- Egész jó.- mondtam, csak hogy ne álljak ott kussba.
- És barátokat szereztetek?- folytatta anyánk nagy lelkesen. De jókat tud kérdezni!
- Igen, megismertem egy srácot, a neve Dan.- mondta vigyorogva. De beszédes kedvében van!
Beszéltünk még pár szót, majd elindultunk fel a saját szobáinkba. A lépcsőn Adam felém fordult:
- Te is láttad Dan-t, nem?
- Jé?! Hozzám szóltál? Hogy lehet ez? Hanyadika van? Ezt fel kell írni egy naptárba!- gúnyolódtam.
- Csak nem azt mondod, hogy te nem szóltál hozzá senkihez? Nem akarsz ismerkedni? Így sosem fogod elveszteni a szüzességed!- kiabálta már utánam, mert én elkezdtem szaladni.
- Barom!- mondtam hangosan, majd jól becsaptam az ajtót. Még hallottam, hogy röhög.
Néha annyira beletrafál, mindig tudja, hogy mit kell ahhoz mondania, hogy úgy rendesen megsértsen. De hát nem tehet róla, hogy nem vagyok olyan, mint az ő egy éjszakás kalandjai, hogy az első szóra szétrakják a lábukat bárkinek.
Annyira felidegesített, hogy nem mentem le vacsorázni, csak hallgattam a zenét késő estig, majd elmentem fürdeni. Végül pedig elaludtam. Az álom-sorozat megint folytatódott.

- Erdőőr vagy. A gondolatainkkal társalgunk.- magyarázta.
- De mégis hogy lettem ez?- háborogtam.
- Anyukád és az én apukám testvérek. A nagyapád, aki meghalt és itt élt, ő is őr volt. Én örököltem a géneket apukámtól, te örökölted anyukádtól.
- Akkor Tom az unokatestvérem?
- Nem. Ő Alaszkából származik, azért fehér színű.
- De az anyám is ez? És tudja?
- Nem. Ő vele nem történt meg és azt hittük, hogy te nem fogod örökölni, de úgy látszik tévedtünk. Lehet, hogy azért nem változott anyukád át sosem, mert nem volt rá szükség, hiszen nagyvárosba járt iskolába és ott nincs erdő. Ő nem tud semmit.
- És én azért változtam át mert itt élek?
- Lehet. De lehet, hogy azért mert lassan itt van a 17. születésnapod és a közeledben van vámpír, vagy azért mert...- elhallgattak a gondolatai.
- Beszélj!- utasítottam.
- Azért, mert beleszerettél abba a bizonyos vámpírba.- gondolta halkan.
Mindenki ezzel jön? Hát ez nem igaz!
- Ugye Ő is itt van és hallja, igaz?- kérdeztem Chris-t.
- Csak szagolj bele a levegőbe.- mondta, és én meg is tettem. Éreztem csodás illatát, majd kilépett a fák közül...

1. fejezet - Irány Anglia!

Sziasztok!! Hát itt van az első fejezet... 3 komit kaptam, aminek örülök. Halál komoly...:)

Na de a lényeg... Itt van ez... Vagy írjatok komit, vagy csak válasszatok véleményt és klikkeljetek...

A kövi nem tudom mikor jön. Most pedig olvassatok, utána pedig VÉLEMÉNY!!!

Az élet nehéz. Főleg, ha az ember egyedül van. Nincsenek barátai, nincs, akivel megbeszélje a gondjait.
Nekem volt, a bátyám. Sok mindent elmondhattam neki. Mindig meghallgatott, segített. Ha kisebb bajba kerültem, segített. Sose köpött be anyának. A mi kis titkunk maradt. Bíztam benne, ő is bennem. Ő is kért tőlem tanácsot, természetesen lányok terén.
Ami tök vicces, mert nekem még nem volt barátom. De, ahogy tudtam segítettem neki. Általában bejött. És szinte mindig összejött az adott lánnyal.
De mostanra megváltozott. Csak annyit beszélünk egy nap, hogy szia, és kész. Örülök, hogy az álmaimról soha nem beszéltem neki. A lányok terén nagyon sikeres. Ő a suli legmenőbb pasija. Ezt ki is használja, mert a lányok többsége csak egy éjszakára kell neki.
Pontosabban csak múlt időben, mert épp itt ül mellettem a repülőn. Anyu és a pasija valamivel mögöttünk falják egymást. Gusztusos, mondhatom.
Ott tartottam, hogy utazunk. Angliába költözünk, anya barátjához. Apu Amerikában maradt. Nagyon szeret minket, küzdött is értünk. Pert indított anyu ellen, hogy megszerezzen minket, de vesztett, mert anyunak van barátja, így "normálisabb" családban nőhetünk fel. Csodás. És most elszakított minket. Egy teljesen idegen országba, és főképp egy másik földrészre megyünk. Csak azért, mert anyunak úgy esik jó a tanév közepén. Minket persze meg se kérdezett.
Nekem végül is tök mindegy, mert ott se tudtam beilleszkedni. De Adam most végzős, pont érettségi előtt iskolát váltani. Nagyon "okos" volt anyánktól.
- Hé! Mindjárt leszállunk!- szólt kedvesen a bátyám, miközben kihúzta a fülemből az MP3 fülhallgatóját.
- Kösz!- szóltam vissza gúnyosan. Kikapcsoltam a lejátszót, majd a táskába raktam. Az övemet bekapcsoltam, és vártam, hogy leszálljunk Londonban. Itt is fogunk lakni. Egy békés kisvárosból elkötözünk egy világvárosba, ahol rengeteg a turista. Hú, de fogom én ezt utálni!
Kis idő elteltével le is szálltunk. A reptéren is nagy nyüzsgés volt. A cuccainkat összeszedtük, nem volt sok, mert anyu azt mondta, majd veszünk itt újakat. Meg apához úgyis megyünk látogatóba -legalábbis mi Adam-mel, mert anyával nagyon össze vesztek.
Kimentünk az épület elé, ahol már várt ránk egy taxi. Mind beszálltunk és már mentünk is Ken házához. Nemsokára megérkeztünk. Mit ne mondjak, gyönyörű volt. Egy kertes ház volt a város szélén. Jó nagy volt. Lesz saját szobám, saját fürdőszobával. Nem semmi! De hát Ken gazdag, bankban dolgozik.
Kifizette a taxit, mi a bőröndökkel együtt meg birtokba vettük a házat. A nappali nagy volt, szinte mindennel fel volt szerelve, ahogy a konyha is. De engem nem az érdekelt.
Rögtön felmentem az emeletre és meg is találtam a szobámat, mert rá volt írva az ajtajára a nevem. Vele szemben volt Adam szobája, anyáéké meg a földszinten.
Benyitottam, a lélegzetem is elállt. Az első, amit megpillantottam, az a fekete keretű franciaágy piros ágyneművel. A falak is pirosak voltak. Ez a két szín dominált. Egy kis erkélyem is volt, ami az utcára nyílt. Egy íróasztal volt szemben az ággyal, ami a lap-topomért "kiáltott".
Bementem a fürdőbe. Itt a piros és a fehér szín volt előnyben. Egy hatalmas kád és egy zuhanyzó is volt benne. Egy kis romantikus zug volt az egész szoba. Hát nekem nincs rá szükségem, de a színek nagyon tetszettek. A szobában az egyik falnál volt egy kis egyszemélyes ágy is, gondolom ha esetleg vendég jönne.
Volt egy hatalmas CD-lejátszó is, mellette egy még hatalmasabb CD-tartó. El fog rajta férni az összes zeném. Az AC/DC-től a W.A.S.P.-ig. Majdnem A-tól Z-ig. Máris imádom.
Szépen kipakoltam minden ruhát a gardróbba. Majd a zenéket és a kicsikémet -a laptopomat- az asztalra.
Amikor mindennel végeztem, beraktam a Guns N' Roses Get In The Ring című albumát.
Sok szám után eljutottam az egyik kedvenc számomig. A 14 years-ig. Izzy írta az elejét még 14 évesen, amikor megismerkedett Axl-lel. 14 év múlva befejezte, akkor az Axl-el való barátságát írta bele, ami 14 éve kezdődött. Ezt a számot Izzy énekli. Mit ne mondjak, az ő hangja is csodás. Csak a refrénben kapcsolódik bele Axl.
Éppen élveztem a hangjukat, amikor valaki idióta dörömbölni kezdett az ajtón. Leszüneteltettem a zenét.
- Mi van?- szóltam ki.
- Vacsora! Itt kiabálok már mióta, te meg süket vagy!- mondta Adam. Majd elment. Összeszedtem magam, és lementem vacsorázni. A többiek már mind ott ültek.
- Nem lehetne egy kicsit halkabban hallgatni azt az izét?- kérdezte anyám.
- Az nem izé! Az a világ egyik legjobb rockbandája volt! És nem! Nem lehet halkabban!- mondtam felemelve a hangom.
- Ne beszélj így anyáddal!- mondta Ken.
- Miért? Ki vagy te nekem?!- fordultam felé.
- Ne beszélj így Ken-nel!- mondta anyám. Hát ez egyre jobb...
- Miért? Nem az Apám!- hangsúlyoztam az 'apám' szót. Majd felmentem a szobámba, és ha lehet, még hangosabbra vettem a hangerőt. Keresgéltem a számok között és mivel november van, a November Rain mellett döntöttem.
Hosszú órákig hallgattam a zenét, de olyan 9 óra körül úgy döntöttem, hogy ideje megfürdeni. Bementem a fürdőbe és a kádba megengedtem a vizet. Jól fog jönni egy kis lazítás a holnapi nehéz nap előtt.
Amikor végeztem bevetettem magam a gép elé és végignéztem az összes cuccomat neten. Ott töltöttem pár órát, majd olyan éjfél felé kikapcsoltam és ágyba bújtam. Szép lassan elnyomott az álom. Az álmok most sem kerültek el.

Két jármű lassított és a rét szélére befaroltak. Futni kezdtem feléjük, vártam az ébredés pillanatát, de még látni akartam az arcukat, hogy tovább maradjon meg emlékezetemben.
Amikor odaértem, láttam, hogy egymással szemben álltak és morogtak. Majd észrevettek. Tom-ra néztem először és... Ne! Na ne! Na ezt ne! Biztos, hogy nem! Piros színű szemei voltak. Álmodom! Mindjárt felébredek. Ébredjek már fel! Nem akarok ilyet álmodni!
Ránéztem Oliver-re, aki nyugtatni próbált, de nem nagyon sikerült. Egyre hergeltem magam és azt hittem mindjárt szétrobban a fejem.
Összeestem. Körülnéztem és láttam, hogy a ruháim cafatokban vannak mindenfelé. Rápillantottam a kezemre és egy éj fekete mancsot láttam. Mi?? Tom-ra néztem ismét és ő próbált közelebb jönni, én pedig hátrálni kezdtem. Túl sok volt! Túl sok feldolgozatlan tény.
- Hagyd!- szólt Tom-ra Oliver és a kezével akadályozta, hogy közelebb jöjjön. De Tom rámorgott és ellökte Oli kezét az útból. Nagyon gyorsan közeledett felém, de én teljes erőmből rámorogtam, mire hátrahőkölt.
- Kösz.- üzentem gondolatban Oliver-nek, mire ő csak bólintott.
Futni kezdtem az erdő belseje felé, rögtön tudtam, hogy hova tartok: a tóhoz. Kicsit ügyetlen voltam négy lábon, de nagy nehezen elbotorkáltam addig. Belenéztem: farkas vagyok, a bundám nagyon fekete, szemem piros. De, hogy lett ez? Majd egy ismerős hang megszólalt a fejemben:
- Nyugodj meg! Csak Chris vagyok.- és már hallottam is a levelek zörgését.
- Mi történik velem?- próbáltam beszélni, de csak valami vonyításszerű jött ki a számon.
- Erdőőr vagy...

Majd az álom véget ért, mert az órám csörögni kezdett. Már arra sem emlékszek, hogy felhúztam volna. Na mindegy. Nagy nehezen kimásztam az ágyból. Bevonultam a fürdőbe és elintéztem a dolgaimat, elfogadható állapotba szedtem magam, felvettem a földről az iskolatáskámat, majd lementem a földszintre. Anyáék már elmentek, csak Adam volt ott. Ő is kómás volt, akárcsak én.
- Ma én viszlek suliba.- jelentette ki.
- De jó nekem.- mondtam "repesve az örömtől".
Megkajáltunk, majd beszálltunk az autójába és az iskola felé vettük az irányt...


/Dan szemszöge/


Egy újabb unalmas hétvége van a hátam mögött. Igaz, pénteken voltunk bulizni a haverokkal -akik mind felszedtek valami csaj, csak én nem-, jól éreztem magam, de valami mintha hiányozna. De nem tudom mi az.
Az álmaim is egyre furcsábbak. Amit ma álmodtam, abban Stella erdőőr lett. És ott hallgatóztam a fák között, míg ő beszélt Chris-szel.
Bárcsak ez a Stella létezne. Mindenben tökéletes. Okos, kedves, de harcias. És nem mellesleg gyönyörű is.
Hát én bolond vagyok! Egy álombeli lányba zúgtam bele...
Ezekkel a gondolatokkal indultam el az iskolába...

Muszáj...

Sziasztok!!!

Tegnap egy "icipicikét" túl lőttem a célom... De ideges, álmos és elégedetlen voltam...

15 rendszeres mellett azt mondom, hogy a komihatár 6... Addig nem lesz első feji... Kész... elegem van...

Am a 3 fejezet kész van...

(?)Dear 15 Reader(?)!!

Sziasztok!!
Már egy hete fent van az a nyomorult friss... Kommentelő: 1... Véleményező: 1... vazzátokmeg...
Ihletem sincs... Tanulnom kell... Kolis vagyok... Törlöm az egész szart a picsába!!


U.i.: De hogy én ezt mi a kurva kibaszott istennek írom le?? Titeket úgy se érdekel... Örüljetek, hogy vagyok annyira kedves, hogy szólok... Mert egy kurva szó nélkül megtettem volna...

Bevezető

Sziasztok!! Döntöttem... Elkezdem felpakolgatni a meglévő fejezeteket, közben meg írogatom tovább, ahogy tudom. Kb. hetente vagy kéthetente lesz friss. Az érdeklődésetek szerint. Ha érdekel titeket és KOMIZTOK, akkor próbálom hetente. De csak 2 és fél feji van kész. Úgyhogy nemtom... Majd meglátjuk!!

Csak akkor lesz tovább, ha komiztok!!

/Lizzie szemszöge/


A nevem Elizabeth Hudson. 16 éves vagyok. Van egy bátyám, Adam. Ő 18. Nem igazán jövünk ki egymással. Sokszor veszekszünk.
De nem mindig volt így. A születésem után a szüleink kapcsolata megromlott. 2 éves voltam, amikor elváltak. Ekkor lettünk barátok Adam-mal. Mindent megbeszélhettünk egymással. Segített, terelt a jó irányba.
De minden megváltozott, amikor Anyánk randizni kezdett egy nála fiatalabb fazonnal. A neve Ken Wilson. Adam egyre kevesebbet foglalkozott velem és a családdal. Egyre többet lógott. Egyre később jött haza. Nem érdekelte semmi és senki. Anyu se tudta kordában tartani. Elidegenedett tőlünk.
Én is ilyenné váltam. Csak én nem egy bandával lógtam, hanem egyedül a gondolataimmal. Nem voltak barátaim. Ennek több oka is van.
A Rock zenét szeretem. A körmeimről soha nem hiányozhat a fekete lakk. A hajam világosbarna lenne, de koromfeketére festettem anyám tudta nélkül. Hát nem mondhatnám, hogy örült neki... Kék szememet erősen szoktam kifesteni, természetesen feketével. Legtöbbször fekete ruhába járok. Semmiképpen nem szoknyában. De szoktam más színt is viselni. Egyet kivéve. A rózsaszínt. Gyűlölöm a rózsaszínt.
Különcnek tartanak. Sokszor neveztek már emósnak... Hát, kösz szépen... Az okosabbja ledarkoz... Még mindig jobb, mint az emó...
Néha én is úgy érzem, hogy nem ide tartozok. Főleg az álmaim miatt. Amióta az eszemet tudom álmodok egy lányról, akinek a szülei elváltak. Elköltözik, megismerkedik egy fiúval, később egy másikkal. Természetfeletti lény volt mind a kettő. Később a lányból is az lett.
Amikor kicsi voltam, élveztem. Mint egy sorozat volt a számomra. Nem telt el este, hogy nem álmodtam volna róla. De, ahogy nőttem, feltűnt valami... Egyre jobban hasonlítok arra a lányra, kinek neve Stella. A két fiúé pedig Tom és Oliver...
Sose éreztem úgy igazából, hogy élek. Olyan, mintha ez az élet bevezetője lenne. Mintha várnék valamire. Vagy valakire...



/Daniel szemszöge/


A nevem Daniel Robertson. 18 éves vagyok. Nincs testvérem. Szerencsére.
A Rock zenét szeretem. Ez az ami hatással van rám. A korombeli srácok is ezt szeretik. Ezért sok barátom van, jól kijövök mindenkivel. De csak azért, mert nem mondok el nekik mindent magamról. Sok fura dolgom van. Álmaim. Egy gyönyörű lányról. Soha nem találkoztam még hozzá foghatóval. Gyönyörű kék szemei vannak. Stella-nak hívják. És ami a legfurcsább, én is benne vagyok ezekben az álmokban. Oliver néven. Vámpír vagyok bennük. És egy Tom nevű gyerekkel versengek. Fura, nagyon fura.
Sose éreztem úgy igazából, hogy élek. Olyan, mintha ez az élet bevezetője lenne. Mintha várnék valamire. Vagy valakire...

New Blog... És Videó.(Ł)

Sziasztok!!
Már láthattátok az új blogom. Az első feji már fent is van... Nem lett jó... De remélem felkelti az érdeklődéseteket... Ha még nem, akkor ne menjetek még el... Várjatok meg még pár fejit...

U.i.: A videón a drágaságom van. Az új törim főszereplője... Nézzétek meg...

New Blog!!

Sziasztok!!
Ihletem jött és itt van egy új blog... Friss nem tudom mikor lesz, de nézz be kérlek!!
http://stellanewblog.blogspot.com/

Bevonulás...(xĐ)

Sziasztok!!!

Az utóbbi beszédem nem sokakat hatott meg... Nembaj...

Azért még kinyögöm, hogy a 3.feji halad... Megjött az ihlet...

Meg más történet is kezd a fejemben alakulgatni...

Csak annyit akartam mondani, hogy holnap bevonulok a ... (nem a katonaságba és nem is az elvonóra /de így is lehet nevezni/) ... a koliba... Kolis leszek... bizony...

Csak hétvégente fogok majd tudni írni, ha épp nem tanulok és pihenek...

Csak ennyit akartam... Csövi... SID.:)

Hehh???

Sziasztok!!!


Nos, a nyár telik és nagyon jó érzem magam. Vége van a gólyatábornak... Király volt...


És amint látom ti is kurva jól érzitek magatokat, mert a szereplőkhöz egy kurva komi sem jött!! Ezért aztán dolgozhattam vele...


Am a 3. rész 3. fejijénél írásban leragadtam... De hát ez ki a francot érdekel?? Mert látom, hogy senkit!!!


Na ennyi voltam... Csövi... SID.;)

T.L.I.F. III. E.T. Szereplők!!

Sziasztok!!
Igaz csak hatan szavaztatok, de megesett rajtatok a szívem... Ezért felraktam.:) Még jönnek közbe szereplők, de azokat, majd akkor amikor belépnek a képbe! Meg lehet, hogy jellemzés is kerül majd be hozzájuk.
Komikat hát várnék... Nagyon... Nagyon... Kérlek titeket... /Lehet oda a szereplők alá is komizni.../
Kérdéseket is tehettek fel!! (igaz eddig se tetettek, de mind1...)
Na de most már nézzétek meg őket...

Emlékezzünk együtt!!:):) Part 1

Sziasztok!! Amíg még van energiám és időm próbálok előre haladni a fejikkel, hogy majd a kolis időszakban ne csak hétvégente írjak, amikor fáradt leszek és tanulok mint az állat.
A 3. rész első 7 fejije megvan vázlatba, a bevezető és az első két, ismétlem az első 2 feji kész van. Szerintem nagyon hosszúak lettek és jók is. Általában nem szoktam magamról ilyen jó véleménnyel lenni, szóval akkor biztos nektek is fog majd tetszeni.
Addig is megfogant bennem egy ötlet, hogy ne unatkozzatok. Ebben a bejegyzésben az első két könyv legviccesebb és legromantikusabb részleteket válogatom ki! Remélem jókat röhögtök majd, ahogy én is, mikor visszaolvastam, hogy miket írtam hónapokkal ezelőtt.:)

"-Khm... Ms. Parker, nem most kéne az új diáknak az iskola szabályait elmondani.- köszörülte meg a torkát Mr. Johnson.- Mint például: nem folytatunk magánbeszélgetést az órán.-vette viccesre a figurát.

- Igenis, Mr. Johnson.- mondta Amy, aztán hallottam, hogy halkan valakinek az anyjáról beszél..." /Az Erdő Őrei - 2. fejezet/


"- Szia Stella!- köszönt suttogva, és közben vigyorgott.

- Szia Tom! Te meg honnan tudod a nevem? És honnan tudod, hogy nem szeretem az Estellát?- rohantam le kérdéseimmel. Lehet, hogy hangosabban a kelleténél.

- Sss.. halkabban. Valakitől hallottam. És te honnan tudod az enyémet?- mosolygott.

- Aha. Én is hallottam valakitől.- erre mindketten halkan nevetgéltünk.- És mit akarsz itt?

- Csak erre jártam. Bemehetek?

- Mi? Hogy? A Mamám még lent Tv-t néz. Hülye vagy?- csúszott ki a számon.

- Lehet.-mosolygott." /Az Erdő Őrei - 3. fejezet/


"- Motorozzunk!

- Én nem ülök fel arra a vadállatra!- hátrálni kezdtem az ablaktól. Bemászott az ablakon, gyorsan jött felém. Pár centire állt meg tőlem, egyik kezével átkarolta a derekam és szorosan magához húzott. Másik kezével a hajamat simogatta. A fejét lentebb hajtotta az enyémhez, és finom csókot lehelt ajkaimra. Azt hittem mindjárt elolvadok, és ha Ő nem tart akkor bizonyára el is ájultam volna.

- A kedvemért, kérlek!- majd ismét közel hajolt, és újra megcsókolt, ezúttal hosszabban. Karjaimat a nyaka köré tekertem, és még közelebb akartam húzni, pedig ez lehetetlen volt. Ennél közelebb, ha akart volna, akkor sem bírt volna. Mosolyogva húzódott el.- Akkor mehetünk?

- Igen.- alig bírtam kimondani ezt az egy szót is." /Az Erdő Őrei - 3. fejezet/


"A hasamra fordultam, és a jobb kezem valami keménybe ütközött. Gyorsan felkaptam a fejem: Tom mellkasa volt az a kemény. Leesett az állam.

- Mi az? Nem áll jól a hajam?- viccelődött." /Az Erdő Őrei - 4. fejezet/


"Már messziről hallani lehetett a víz csobogását. Útközben apróbb ruhadarabokat is észrevettem. Nemsokára oda is értünk. Csak azt láttuk, hogy két nagy fekete farkas hol előbukkan, hol eltűnik a víz alatt. Észre vettek minket. A nagyobb darab rám nézett és a szeme elkezdett feketedni, majd a következő pillanatban visszaváltozott emberré. Csak a feje és széles válla látszott ki a vízből, de mindketten elpirultunk. Tom röhögésben tört ki, a kisebb farkas is. Elég érdekesen hallatszott a farkas-nevetés.

- Ő itt Stella. Stella ők itt Chris és Matt- mutatott be minket egymásnak Tom.

- Szia, örülök, hogy megismertelek. De kérlek fordulj el, mert nagyon hideg a víz és nem szeretném, hogyha khm.. baj lenne belőle khm..- rögtön rájöttem mire gondol, megint elpirultunk és a többiek nevetésben törtek ki. Arcomat beletemettem Tom mellkasába amíg Chris kimászott." /Az Erdő Őrei - 6. fejezet/


"- Nem mész innen!?- kiabáltam hisztérikusan. Felugrottam az ágyra, de amikor le akartam ugrani a lábam megakadt a takaróban és hasra estem. Már vártam a közelebbi ismerkedést a földdel, de elkaptak. A vámpír volt az, de nem engedett el akkor sem, amikor már biztosan álltam a lábamon.- Most már elengedhetsz!- de nem mozdult. Közelebb hajolt, megszagolta a nyakamat, majd a szám felé vette az irányt. Ütögetni kezdtem mellkasát, aminek semmi eredménye.

- Olyan mámorító illatod van!- orra hegye az államat simogatta, majd megcsókolt. Ajkainak édes íze megbódított. Időben észhez tértem, erősebben ütögettem izmos mellkasát.

- Nekem...- beszéltem bele a csókba, aminek köszönhetően levette rólam a mézédes, de vérszívó száját.- Nekem van barátom!- üvöltöttem le a fejét." /Az Erdő Őrei - 7. fejezet/


"- Elviszlek hozzá.- mondta még mindig unott hangon.- És hát nem hiszed ugye, hogy emberi tempóban tesszük meg az utat?- mosolygott végre. De miért akarom én boldognak látni?

Elindultunk. A fejem mellkasának támasztottam, éreztem csodás illatát. Nem bírtam betelni vele. Amikor az Alkonyat-ot olvastam próbáltam elképzelni Edward-é milyen lehet, de álmaimban sem létezett ilyen illat. Nem hasonlítható egyik parfümhöz sem. Lassan elszenderedtem.

Egy házban voltam. Aludtam. Amikor felébredtem nem voltam egyedül, Oliver feküdt mellettem és mosolygott. Megsimította a az arcom.
- Jó reggelt, Kedvesem!-köszöntött engem.- Hogy telt az utolsó alvással töltött estéd?- érdeklődött.
- Jól, köszönöm. Ezentúl legalább majd nem kell alvással pazarolnom az időt, és Veled lehetek.- mondtam vidáman.
- Készen állsz az átváltozásra?- nézett rám gyönyörű arany szemeivel.
- Igen.
- Biztos, hogy Velem akarod tölteni az örökkévalóságot?- aggódott.
- Persze. Hozzád tartozom. Egymásnak vagyunk teremtve..." /Az Erdő Őrei - 8. fejezet/ (Basszus, emberek! Ekkor még el se terveztem, hogy lesz harmadik része, de már megírtam a címét... Én vagyok a mentalista.xĐ Vagy a médium.xĐ Vagy Sam az Odaátból.xĐ)


"Kettesével vettem a lépcsőfokokat. A szobámban furcsa látvány fogadott: az ablak nyitva, az ágyamon pedig Oliver fekszik. Kényelmesen a hátán feküdt, egyik keze a feje alatt, a másikba pedig egy tollat forgatott. Az ajtót gyorsan becsuktam magam mögött, nehogy a mamám észrevegye. Az ablakhoz siettem, hogy becsukjam mert kezdtem fázni.

- Örülök, hogy azt akarod, hogy ne menjek el.- szólalt meg Oliver mosolyogva.

- Ezt mégis honnan veszed?- dőltem neki az ablakpárkánynak.

- Az ablakon jöttem be, ott is terveztem a távozást, de ha elzárod az utat, akkor két dologra tudok következtetni: ez egyik az, hogy a bejárati ajtón akarsz kiengedni, ahol a mamád észrevehet, és úgy fogsz neki bemutatni mint a pasidat. A másik az, hogy eleve nem akarod, hogy elmenjek, és itt töltsem az éjszakát. Nekem az utóbbi variáció jobban tetszik, de a másik se rossz.- kacsintott rám.

- Ha így látod akkor tessék. Szabad az út.- nyitottam ki az ablakot.

- Hm..hm.. Nincs kedvem elmenni, kényelmes az ágyad.- nyújtózkodott egyet.

- Te tudod, de én most tanulok.- odamentem hozzá és a kezéből próbáltam kiszedni a tollat. De csak nem akarta ideadni.- Add már ide!- kezdett már az agyamra menni. De még mindig szórakozott.

Meguntam, a táskámból kivettem a tolltartóm, abból pedig egy másik tollat, ami nem olyan jó. Ami nála van az a kedvenc tollam. Elkezdtem írni a házit, amikor a toll megjelent a fejem mellett. Észre sem vettem, hogy a hátam mögé lopódzott. Kivettem a kezéből és azzal írtam tovább. Egyszer majd megunja, hogy nem foglalkozok vele.

De csak nem akart elmenni. Feküdt csendben, néha dúdolt valami ismerőset, de nem akartam rákérdezni, mert akkor még azt hiszi, hogy foglalkozok valamivel. Valamikor elkezdett magába kuncogni, de azt sem akartam megkérdezni.

Lementem ebédelni, amikor felmentem még mindig ott volt. Vacsorázni is elmentem, de még mindig nem ment el.
Már fürdenem kellett volna, de ez még mindig itt dekkolt.

- Na én megyek zuhanyozni.- jelentettem ki. Erre felállt, azt hittem elmegy, de jött utánam.- Te meg mit csinálsz?- fordultam felé. Nagyon közel állt hozzám. Ekkor beugrott, hogy miért szerettem meg az őszi erdőt. A szeme színére emlékeztet.

- Megyek veled zuhanyozni.- vigyorgott rám kajánul. Irtó dühös lettem rá. Hogy képzeli azt, hogy én.. vele.. zuhanyozni? Reflexből adtam neki egy pofont, de ez is inkább nekem fájt. Tovább vigyorgott.

- Kérsz még egyet?!- néztem rá dühösen. Mosolyogva visszafeküdt a "helyére", vagyis az ágyamra.

Emberi teendőim elvégzése után visszamentem a szobámba, Ő még mindig ott volt. Engem már nem érdekel, én hulla fáradt vagyok, alszok, nem tud érdekelni, hogy itt van.

Befeküdtem az ágy másik végébe és próbáltam aludni. Forgolódtam, de nem jött álom a szememre. Egy sóhajt hallottam a sokadik átfordulásom után. Oliver odajött és mellére vont. Elkezdtem ficánkolni, nem akartam így vele aludni. Vagy mégis? Megint kuncogni kezdett Oliver.

- Nyugi már! Próbálj így aludni.- visszahúzott izmos mellkasára. Hmm.. de még milyen izmos, és milyen jó az illata. Megint nevetni kezdett. Ó, hogy az a...

- Te olvasol a gondolataimban.- húzódtam el tőle, de csak azért, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Hát.. Igen.- nevetett tovább, egyre hangosabban. Biztos eszébe jutott, hogy miket gondoltam eddig róla. Bólogatni kezdett. Hát ez nem igaz! Arcomat mellkasába temettem. Ez annyira kínos.- Nyugi, már hozzászoktam, és jól esik. Főleg Tőled.- simogatni kezdte a hátam.

És van más képességed is?- kérdeztem gondolatban.

- Nincs. De én ennek az egynek is örülök, mert legalább tudom mit gondolsz rólam.

Ez nem igazságos.-duzzogtam.

- De nekem tetszik.- kuncogott.

Nekem is tetszene, ha olvasnék a Te gondolataidban.

- Az meg velem szemben nem lenne igazságos.- mindketten nevettünk.- Majd egyszer válaszolok minden kérdésedre, de most aludj, Édes!

Miért hívsz így?

- Mert olyan aranyos vagy amikor elpirulsz, és édes az illatod.- hallottam a hangján, hogy mosolyog.

A tied is.- nevetni kezdett.

- De most már tényleg aludj!- puszit nyomott a homlokomra.

Elhelyezkedtem a karjaiban és lassan elindultam az álmok édes útján..." /Az Erdő Őrei - 8. fejezet/


"Szép álmaim voltak. Boldog voltam. Ébredezni kezdtem. Szorosabban öleltem magamhoz azt, aki itt volt egész este. Felhúztam magam az arcához még mindig csukott szemmel. Majd megcsókoltam, szó nélkül visszacsókolt. Teljesen magára húzott. Testem tökéletesen simult övéhez. Olyan más volt most a csók, olyan szokatlan, olyan új, olyan jó. Édeskés ízt éreztem, de nem foglalkoztam vele, csak csókoltam tovább, amikor jéghideg kezek emlékezettek a pólóm alatt, hogy nem Tom-mal aludtam el. Kiszabadultam öleléséből és az ágy legtávolabbi sarkába húzódtam.

- Ne! Ne! Ne!...- motyogtam magamnak. A lábamat felhúztam, arcomat tenyerembe temettem és ráhajtottam térdemre. Mit tettem te jó ég? Nem igaz! Miért nem tudok én gondolkodni mielőtt valami hülyeséget csinálok? Miért? Most mit tegyek? Sós könnyeim pizsamámat áztatták. Ha eddig nem is, akkor most biztos meghalok.

- Stella...- szólongatott halkan Oliver, odajött hozzám és vállamra tette kezét. Leráztam magamról.

- Nem! Te most menj el! Nem akarlak látni!- nem mozdult, csak nézett rám arany szemeivel.- Mire vársz?! Tűnj már el!- kiabáltam.

- Most mit kiabálsz? Én tehetek róla?- emelte fel hangját ő is.

- Igen! Mégis miért olvasol te egyáltalán a gondolataimban? Tudtad, hogy nem rólad van szó. Minek csókoltál vissza?

- Nem tudtam, hogy kire gondolsz! Nem említettél nevet. Azt hittem rólam van szó.- védte magát.

- Igazad van.- tényleg nem gondoltam névre. Motorhangot hallottunk.

- Stella, érted jött a barátod. Ne várakoztasd meg!- kiabált fel mamám.

- Kérlek, most menj!- suttogtam erőtlenül Oliver-nek.

- Nem, most végre találtam valamilyen kapcsolatot a volt társamhoz, rajtad keresztül. Nem szakíthatsz el tőle. Nem szakíthatsz el magadtól.- kérlelt. Ezek a szavak a szívem legmélyét kezdték el mardosni.

- Menj, így is megnehezíted a döntésem.- gyötrődtem.

- Rendben, de megtalálom a módját, hogy veled lehessek. Nem adom fel ilyen könnyen.- simította meg az arcomat, amitől elpirultam. Egy halvány, de gyötrelmes mosolyos jelent meg arcán, majd távozott az ablakon keresztül. Lehet, hogy rosszul döntöttem? Mert őt is megkedveltem. Nagyon is. De én Tom-ot szeretem. Tom-ot kell szeretnem. Miattam lett újra ember, ennyivel tartozok neki." /Az Erdő Őrei - 9. fejezet/


"Amikor odaértünk az iskolába leparkolt és együtt indultunk az épület felé. Egy ezüst színű BMW-nek támaszkodva megláttam Őt. Na nee...

Mit keresel te itt?- kérdeztem gondolatban.

Megrántotta a vállát és széles mosoly terült szét arcán.

...

A ma reggel történteken gondolkoztam és az álmomon. Hozzá tartoznék? De ő vámpír, habár semmi jel nem utal arra, hogy nehezére esne ellenállni a véremnek. Tom pedig már ember, így sokkal könnyebb lesz nekünk. De, ha belegondolok mindkettőjükkel csókolóztam és jobb volt... Nem fejeztem be, mert Oliver lépett be az ajtón fülig érő szájjal. Nem gondolni semmire! Nem gondolni semmire! Koncentrálni a biológiára! Szóval ez itt van, ennek ez a feladata.- kezdtem mutogatni az egyik ábrán, de fogalmam sem volt, hogy miről beszélek. Oliver elindult felém, és mellém ült le. A szemem lesütöttem, de éreztem, hogy engem néz.

- Szóval kivel volt jobb?- kérdezte még mindig hatalmas mosollyal.

- Mi?- adtam a hülyét. Felé fordultam, lábamat felhúztam, a hátamat a falnak támasztottam.

- Tudod jól miről beszélek.- nézett rám gyönyörű szemeivel. Ne! Ne nézzen így rám! Ennek nem tudok ellenállni.

- Természetesen Tom-mal.- hazudtam, de mivel belelát a fejembe, ezért nem titkolhattam az igazat előle.

- Nézz a szemembe és úgy mondd!- emelte fel az állam.

Igen! Veled volt jobb! Fantasztikus volt! Tökéletes! Most boldog vagy??- üvöltöttem neki gondolatban.

- Igen. De figyelj rám. Csókolj meg még egyszer és utána dönts kettőnk között!

- Nem kell választanom, már döntöttem: Tom-mal maradok.- most határozottságom bizonyítására a szemébe néztem, ami hiba volt, mert meginogtam és a mondat végén elcsuklott a hangom.

- Ezt még megbeszéljük, de most jön a tanár.- mondta.

Nincs mit megbeszélnünk.- szögeztem le. Mire kaptam egy szúrós pillantást tőle.

- Gyerekek, hadd mutassam be új diákunkat, Oliver Damon-t.- mutatta be nekünk a tanár.- Ha neki nem sikerül a dolgozat akkor nem lesz beírva.- a kis mázlista.

Nem sok feladatot tudtam a dolgozat kérdéseiből, már be akartam adni a lapot, amikor az eltűnt előlem, majd egy szempillantás múlva tökéletesen kidolgozva került vissza elém. Oliver... Ránéztem és mosolygott, mint mindig.

A dolgozatok be lettek szedve, az óra unalmasan zajlott tovább.

A bal kezemmel a fejemet támasztottam, mert azt hittem mindjárt elalszok az unalmas magyarázástól; a jobb a térdemen pihent, amikor valami kellemesen hideg kezdte simogatni kezem fejét, majd megfogat azt.

Engedd már el!- elengedte.- Na azért!

...

- Te láttad már azt az új diákot? Irtó jól néz ki! Ó az a barna haj, és azok az arany szemek...- áradozott Amy. Én közben az ebédlőt kémleltem. Meg is találtam Oliver-t, aki épp Amy felé pillantott és röhögött.

Jól van már na! Ne nevess!- fegyelmeztem gondolatban. Tom jelent meg asztalunknál, leült mellém és egy csókkal üdvözölt. Mikor végzett egy futó pillantást vetettem Oliver felé, akinek arcáról eltűnt az összes vidámság. Jobban láttam rajta vámpír énjét, de aki nem tud ilyeneket, csak a sima emberi dühöt látták benne.

...

Éppen száguldottunk haza, amikor motorzajt hallottam mögöttünk. Hátranéztem: az ezüst BMW volt az.

Menj már a dolgodra!- üzentem neki.

Az autó motorja felbőgött és hatalmas sebességgel száguldott el mellettünk. Félelmetes látványt nyújtott a feltuningolt ezüst szörny.

...

Hanyatt dőltem az ágyon, becsuktam a szemem és élveztem a zenét.

A egyik kedvenc számom volt éppen -a Live and let die-, amikor hirtelen a szám a felénél megállt. Felültem és Oliver áll az ágyamnál, kezében a HIFI távirányítóval, száján a már jól ismert vigyorral. Ne mááár!- és visszadőltem az ágyra.

- Figyelj már rám! Valamit még meg kell beszélnünk.

- Én nem akarom! Menj el! Szállj ki az életemből! Kérlek!- a mondandóm elején még határozott voltam, de végére már megint meglágyultam pillantásától.

- Nem! Én kérlek téged!- megfogta egyik kezem és felhúzott az ágyról. Derekamat szorosan magához húzta, arca közelített az enyémhez.- Kérlek!...- lehelte szinte hangtalanul, és ajkai vészesen haladtak az enyémek felé..." /Az Erdő Őrei - 9. fejezet/


"Lehelet finoman érintették ajkai az enyémeket. Alig éreztem édes ízét, ami nagyon zavart. Ez sarkallt arra a tettemre, hogy mindkét kezem elindult felfelé a kockás hasán, mellkasán, vállán; jobb kezem a tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz, bal kezem elindult lefelé ugyanazon az úton. Érintésem nyomán kicsit megremegett és az eleinte lágy csókból igazi heves csók lett. Amikor éreztem kezemmel a nadrágövét ismét elindultam felfelé, és immár mindkét kezem a nyakát ölelte. Megszűnt a külvilág: csak ő és én léteztünk abban a gyönyörű percben. Nem akartam, hogy vége legyen; nem akartam, hogy elmenjen. Nem érdekelt semmi. Még Tom-ról is hajlandó voltam megfelejtkezni, csak ne hagyja abba." /Az Erdő Őrei - 10. fejezet/


Nos, mára ennyit kaptok.:) Ha szeretnétek még több ilyet írjátok meg komiba.:) Meg a véleményeteket is szívesen olvasnám.:)

T.L.I.F. III. E.T. Szereplők??

Sziasztok!!

Itt vagyok!!

Nem látom, hogy mutatnátok bármi érdeklődést, de azért elmondom...

Szóval... A Tartalom-hoz bekerült egy kis ismertető a 3. részről. Nem lett valami jó... De legalább van...
A szereplőket a részek szerint szétválogattam, hogy aki még nem tart ott, annak ne legyen Spoiler, ha nem akarja megtudni...
Épp a 3. résznek a szereplőit csináltam, és eszembe jutott, hogy hátha még ez érdekelne most titeket, ha még nem is kezdem el a történetet...
Szóval... A kérdés:

Szeretnétek a szereplőket megnézni?????

A lustább olvasóknak indítottam egy szavazást, a lelkesebbek pedig írhatnak megjegyzést is, plusz szavazzanak ők is!

További jó nyarat!! (már amennyi hátra van még...)

Nektek!! Jó és Rossz... Sajnálom...

Sziasztok!

Nos, vége van a 2. résznek... Nem lett valami jó az egész, de szerencsére vége van, mert az csak egy átvezető volt -mint már mondtam.

A harmadik rész, melynek címe már felkerült, de elmondom, mert sokat mondó cím...:
Egymásnak Teremtve...

Már egyből kiderül, hogy Stella és Oliver új életéről fog szólni. Nem születésüktől kezdődik, de megtudhatunk dolgokat a gyermekkorukról.
Először ez lesz a középpontban, de egy másik párról is fog szólni, akik sima, egyszerű emberek... Vagy csak kezdetben?? Majd kiderül...
Sok bonyodalom is lesz -legalábbis úgy tervezem...
Feltűnik ismét Tom és Stella-éknak magyarázza a "baromságait", akik először nem hisznek neki...

A neveik természetesen mások lesznek, de rájöttök majd könnyen, hogy ki kicsoda. A Tartalom-hoz nemsoká bekerül egy kis ismertető.

És most már megérdemlik a Happy End-et... A True Love Is Forever befejező része JÖN!!


Hogy mikor, azt nem tudom... Már augusztus van... (De nagy felfedezés.) És mindjárt itt a suli...
Én most fogok kezdeni egy viszonylag erős gimiben reál tagozaton... Tanulni kéne rá...:S:( Jól kéne kezdeni... Ráadásul kolis is leszek... A lap-topot az első hetekbe-hónapokban nem vihetem... Mert hát a tanulásra kell koncentrálnom...
A bevezető már félig készen van. Ha kész is lesz, akkor sem tudom mikor fogom felrakni, mert nem akarom az idegeiteket húzni vele jobban.

Ezért úgy döntöttem, hogy szünetre megyek. A bevezetőt lehet, hogy még felrakom, de azzal csak felcsigáznám a kíváncsiságotokat és nem tudom, hogy mikor tudom az első fejit felrakni.

Nagyon szeretek írni... /Igaz az egyik rendszeresem a napokban itt hagyott, így maradt 14.../ De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy ennyien vagytok... Mégha csendesek is vagytok komi téren...

A szünet addig tart, amíg valami egyensúlyt nem tudok kitalálni a tanulás és az írás között... Hogy az írás ne menjen a tanulás, és a tanulás az írás kárára...

Ettől függetlenül fogom látogatni az oldalt és elérhető leszek, szóval ha bármi kérdésetek van megpróbálok rá válaszolni...

U.i.: Tényleg nagyon sajnálom... Remélem nem hagytok itt még többen...

9. fejezet - "A halál békés, könnyű..." Ez nem igaz, de "...az élet nehezebb." És nekem az kell...

Sziasztok! Hát ide is elérkeztünk. És napi 2 friss Tőlem... ez azért haladás...xĐ De megszállt az Ihlet! Remélem tetszik! Nagyon örülök a 15 rendszeres olvasómnak és több mint 4200 látogatómnak! Nekik/Nektek küldöm most ezt a fejezetet. Ti meg küldenétek nekem komit biztatásnak, hogy újult erővel vessem magam a 3. részre??
Na de nem dumálok többet!! Olvassatok és ÍRJATOK KOMIT!!


Ahogy egyre közelebb értem, önkéntelenül is eszembe jutott, hogy mennyi minden történt velem kevesebb, mint egy év alatt. Kis korom óta epekedve vártam az izgalmakat az unalmas életembe. Megkaptam. Hogy örülök-e neki? Egy részének természetesen igen, de a sok halálnak ami vele járt, annak nem.

Amikor odaértem, hangokat hallottam. Egy fa mögé bújtam. Láttam, hogy ott vannak a rendőrök, a mentők. A holttesteinket most pakolták be az autókba, majd szirénázva elhajtottak. Kisétáltam a tisztásra és körülnéztem. A zöld füvet megszáradt vérfoltok tarkították, az én vérem és az Övé. A testünk lenyomatai tisztán látszottak. Borzalmas látvány volt.

De nem volt időm ezen agyalni, mert a sötétség ismét magába szippantott. Lefelé haladtam.
Nem sokkal később egy puffanással meg is érkeztem. Körülnéztem és a nagyteremben találtam magam, ahol már mindenki ott volt. Végignéztem rajtuk. Hank-nek egy kicsi mosoly bujkált szája szegletében. Gabriel-ében is. Max képén egy óriási, levakarhatatlan vigyor volt.

És ott volt Ő is. Térdelt, kezét hátrafogták. A ruhája piszkos volt, akár az enyém. A haja szokás szerint kócos. Arca elgyötört, szemeiben a sajnálat és a könnyek csillogtak. Mint az enyémben... Könnyek?? A halottak mióta sírnak? Max röhögni kezdett. Én sem bírtam megállni, hogy ne csatlakozzak hozzá, ennek következtében a könny kicsordult a szememből és végigfolyt az arcomon. A többiek értetlenül néztek ránk.

- Üdvözöllek újra köreinkben! -törte meg a csendet Hank. Én csak biccentettem.- Engedjétek el! -szólt oda az Oliver-t tart őrnek. Az elengedte és egyenesen hozzám jött. Rögtön karjaiba zárt. Nem is értem, hogy eddig hogy bírtam ki érintései nélkül. Már nagyon hiányzott.

- Szeretlek. -mondta a hajamba.

- Én is szeretlek. -motyogtam a vállába.

- Khm... Tubicák! A lényeg? -mondta Max komolyan. Kibontakoztam Oliver öleléséből, de az egyik keze a derekamon maradt. Kivettem a zsebemből a nyakláncot, de akkor eszembe jutott valami. Max-et megmarta a szenteltvíz, akkor Hank-et is megfogja. Most mit csináljak?

- Max, kérlek hozd ide! -utasította Hank. Max odajött, pont úgy állt, hogy takarásban legyek. Egyik kezével megfogta a kezem, a másikkal csigalassúsággal vette ki a nyakláncot. Kesztyű volt rajta és a többieken is. Vagy ő találta ki, vagy ez valami hagyomány, de nagyon ügyes.

Örülök, hogy megismertelek! -hallottam a hangját a fejemben.

Én is. Remélem még találkozunk! -mondtam gondolatban.

Én nem! -mondta majd kivette az ékszert és megindult vissza. Odaadta Hank-nek, aki megcsodálta, majd felvette. Max-re néztem, aki pont engem vizslatott. Szeme komor volt, majd elfordult. Ekkor megértettem. Szeret. Vagy csak azt hiszi. És minden bizonnyal Amelia miatt.

- Nos, akkor nem is húzom tovább az időt. -mondta Hank, de szemét le nem vette legújabb zsákmányáról.

- Khm... -köszörülte meg a torkát Gab.

- Ja, majd el felejtettem. Van egy utolsó kívánságotok.

- Az emlékeink maradjanak meg! -vágtam rá rögtön.

- Azt sajnos nem lehet! -mondta Hank.

Nyugi, arról én gondoskodok. -mondta Max a fejemben rejtélyesen.

- Akkor... Legyen Oliver 2 évvel idősebb nálam. -mondtam, ami eddig a szívemet nyomta. Szerettem volna, ha idősebb lenne nálam.

- Mi? -mondta Oliver.

- Rendben. Legyen. -mondta Hank. Majd koncentrálni kezdett. A világ ismét forogni kezdett velem, majd egy kiáltást hallottam, gondolom Hank az. És sikerült a tervünk. A sötétség elnyelt, de már nem volt szokatlan és éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy már semmi nem választhat el Tőle. Mert az Igaz Szerelem Örök... Még a Síron Túl is tart...

8. fejezet - Búcsúzások

Sziasztok! Nos, most gyors voltam és már meg is hoztam a 8. fejit! Összesen 9 lesz szóval erre szeretnék sok komit kapni... Nem csak 3-at... Igaz, nem lett valami jó feji, ahogy az előzőek sem, de a 3. könyv kárpótolni fog titeket, remélem... Most pedig olvassatok!!:)


Haladtunk vissza, oda, ahol meghaltam. Nálam volt a nyaklánc. Egyre jobban izgultam, hogy sikerülni fog-e? Azért is, mert mi van, ha ezt nem kellett volna megcsinálni, és Hank rájön a trükkünkre?

- Nem fog rájönni! Nyugodj már meg végre! -szólt rám Max már sokadjára.

Ha másra nem is, de arra rájöttem, hogy Max-nek néha be nem áll a szája. Ezzel ellentétben Gabriel nagyon csendes. Tom pedig nem igazán tud hozzászólni az eseményekhez.
Gab-et sajnálom. Max és Hank egyfolytában szövegel, ő meg ezt hallgathatja a nap 24 órájában az örökkévalóságig.

- Ez nem így van! A gondolatai nagyon beszédesek... -vigyorgott szokásához híven Max.

- És mégis mire gondol annyit? -kérdeztem kíváncsian.

- Rád... -röhögött ez az idióta.

- Rám? Miért gondolna rám?

- Mert tetszel neki.

- Én? Már miért tetszenék neki én??

- Mert okos vagy. Vicces... És a tested... -füttyentett.- Igazán szemrevaló... -mondta mosolyogva és rám kacsintott.

- Barom... -mondtam.

- Már miért lennék az? -tette az ártatlant és nagy, sajnálkozó szemekkel meredt rám.

- Nem hatsz meg. És már nagyon elegem van belőled.

- Ez fájt... -mondta sértődötten. Dühösen néztem rá.- Jó, befogtam...

Csendben haladtunk tovább. Szerencsémre. Már a kis városon is túl jutottunk, ahol vásároltunk. Mindjárt ott leszünk. Nemsokára újra láthatom Oliver-t.

Kivettem a zsebemből a nyakláncot és jól megnéztem. Nem volt benne semmi különös. Egy kicsit túlméretezett piros kristály volt benne, körülötte ezüst, és a lánc is ezüst. Max-é kék volt, Gab-é sárga.


- Mégis, hogy fog ez az egész lezajlani? -kérdeztem valamivel később. Már nagyon közel jártunk.

- Mindenre hihetően kell reagálnod, ezért nem mondunk el semmit. -jött a válasz Gabriel-től.

- Kösz. Igazán sokat segítettél. -fordultam hátra hozzá. Erre csak mosolygott. Még sosem láttam mosolyogni. -fedeztem fel. Max jót röhögött rajtam. Ellentétben vele. -folytattam a gondolatmenetemet. Vágott egy grimaszt.

Már az erdőben jártunk. Nem telt el sok idő, de nekem minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, amit Oliver nélkül töltöttem.

- Mi most fájdalmas búcsút veszünk tőletek. -mondta Max szomorkodást színlelve és letörölt egy nemlétező könnycseppet az arcáról.

- Oké, menjetek. Majd lent találkozunk. -köszöntem el tőlük, majd elnyelte őket a Föld.

- Na akkor én is elköszönök. -fordult felém Tom.

- Köszönöm, hogy velünk tartottál. -mondtam neki.

- Nincs mit. Remélem boldogok lesztek Oliver-rel. Sok szerencsét az új élethez. -mondta.

- Miért csináltad? -bukott ki belőlem a kérdés.

- Mit? -kérdezett vissza.

- Miért segítettél?

- Mert én öltem meg. Ennyivel tartozom nektek.

- De azért ölted meg, mert...

- Igen, hogy mi legyünk együtt. -szakított félbe.- De most már tudom, hogy ti ketten vagytok egy egész. Nem volt jogom szétválasztani titeket.

- Nem. -értettem vele egyet.- De talán ez kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, mit is jelent a másik. Meg ő nem is volt hajlandó vámpírrá változtatni. Így legalább kapunk egy új esély egy fajként, emberként.

- Még egyszer sok szerencsét! És Boldog új életet! -mondta, majd megölelt.

- Remélem megtalálod az Igazit. -mondtam a vállának, de tudom hogy így is hallotta.

- Szia! -köszönt el.

- Szia! -mondtam én is, majd elindultam a halálom színhelyére.

7. fejezet - A templomban

Sziasztok! Itt a 7. fejezet. Egy kicsit megkésve, egy kicsit rövidke, de itt van.:) Az egészet most írtam meg, nem akartam elkapkodni, de tovább váratni sem titeket. Jó olvasást!


A fiúk már átöltöztek, így feltűnés nélkül sétáltunk egyenesen a templom felé. Max "fejmosása" után nem beszéltünk. Én a gondolataimba merültem, igaz az nem volt védett most sem, szóval Max hall mindent.

Örültem, hogy végre kiderült, hogy saját magamért szeret Oliver. Alig várom, hogy újra együtt legyünk...

- Hé! -szólt Max.

- Mi van? -kérdeztem, mert nem tudom, hogy mi baja lehet.

- Óvatosan azokkal a gondolatokkal, Júlia! -leesett. E bolond...

- Nem úgy gondoltam az együtt levést, te idióta... És nem vagyok Júlia! -szóltam rá nyugodtan, mert tudtam, hogy csak idegesíteni akar.

- Oké, Bonnie!*

- Most minden híres szerelmespár nő tagjának a nevén fogsz szólítani?? -háborodtam fel.

- Igen, Bella. -vigyorgott, mint aki most szökött meg az elmegyógyintézetből.- Ez nem volt szép... -sértődött meg.

- Akkor fejezd be!

- Oké,... -csúnyán néztem rá, nehogy mondjon megint egyet.- Megúszod, de csak azért mert nem jut több az eszembe. -röhögött.

Kezdett besötétedni, mire odaértünk a templomhoz. A pap meg még pár ember bent volt. Vártunk.

- Biztos, hogy ez a szenteltvizes dolog működni fog? -kérdeztem bizonytalanul.

-Talán nem hiszel az ilyenekben? -kérdezte Max.

- Nem, nem hiszek.

- Pedig működni fog.

- És ezt valahogy ki lehet próbálni, hogy biztosra menjünk?

- De, ki lehet, csak inkább ne...

- Miért? -értetlenkedtem.

- Na jó, majd megmutatom. -mondta végül.

Amikor már minden csendes volt, a templom kiürült, akkor előjöttünk az erdőből és odamentünk a bejárathoz. Azt ügyesen kinyitotta Gabriel, mert ő ért az ilyesmiéhez.

Bementünk és megkerestük a papnak a szobáját.

Átnéztünk mindent, de nem találtuk sehol. Az íróasztal egyik fiókja zárva volt, ezért gondoltuk, hogy ott lehet. Gab azt is kinyitotta. Kis kotorászás után meg is találtuk. Találtam, pontosabban, mert a többiek nem merték megérinteni, így én kerestem csak. Nekem szerencsére semmi bajom nem lett tőle.

Gyorsan eltűntünk az irodából. A bejáratnál az egészet "megfürdettem" a szenteltvízben.

- Na, akkor figyeljetek! -mondta Max és a csöpögő víz alá tartotta az ujját. Az erősen marni kezdte és szörcsögő hangot adott ki.

Én aggódva figyeltem az eseményt, Gab és Max nyugodt volt. Tom meg csak röhögött. Erre Max Tom nyakába törölte az ujját és a víz azt kezdte marni. Most Max röhögött.

-Ó, hogy rohadjál meg! -kiabálta Tom, majd a pulóvere ujjával letörölte a vizet. A helye egy kicsit meglátszott, de gyorsan begyógyult.

- Na, menjünk, mielőtt a környék felébred a rinyálásodra. -mondta Max és elindultunk vissza...


*Im memoriam Bonnie and Clyde...

És egy kis zene a Kerozin nevű együttestől /nekem nagyon tetszik!/:

6. fejezet - Vásárlás és a cél

Sziasztok! Itt a 6. feji. Remélem tetszik. Nem lett függővég. Nem lett nagyon szomorú. Vannak benne vicces részek.:) Jövőhéten hétfőtől szerdáig egy kisebb nyaraláson leszünk a családdal. Úgyhogy nem tudom mikor lesz friss. Ezzel is késtem. Ne de most olvassatok!! Utána komizzatok, vagy legalább válasszatok a véleményeknél.:)

Lassan haladtunk. Max mondta, hogy Hank nem tudja, hogy ők segítenek. Ezért kell úgy csinálni, hogy ne végezzünk a kelleténél hamarabb a feladattal. Mi ketten mentünk elöl. Tom és Gabriel meg mögöttünk. Mind csendben voltunk addig, amíg Max meg nem szólalt.

- Be kéne ugranunk előtte egy másik városba ruháért.

- Stella-nak segítünk, te meg vásárolgatni akarsz?- kérdezte Tom gúnyosan.

- Nem, te idióta. Hanem nem jelenhetünk meg ebben a ruhában ott, ahol tudnak a vámpírokról és hasonlókról. Még rosszat gondolnának szerény személyemről. -mondta a végét már ironizálva, amin nevetnem kellett.

- Chh... -Tom csak ennyit tudott kinyögni.

- És hol megyünk be boltba? Itt azt hiszik, hogy meghaltam. Ott meg már tökmindegy.

- Útközben van egy városka. Majd csak találunk valami normális ruhát. -mondta Max, majd tovább indultunk.

Menet közben beszélgettünk Max-szel. Mesélt arról, hogy az 1800-as évek végén élt. Szegény család gyermekeként nőtt fel. Nem is értette, hogy hogyan kelthette fel a gazdag Amelia figyelmét. Majd feltettem egy kérdést, amit jobb lett volna, ha nem teszek, mert más kérdéseket vont maga után.

- Szeretted, igaz?

- Igen. -mondta halkan.

- Ő szeretett?

- Nem tudom. Nem hiszem. -mondta búslakodva.

Hogy tehet ilyet bárki is? Magába bolondította Max-et, átváltoztatta, kihasználta, majd megölte és továbblépett. És elkezdett Oliver-rel is játszani. Ráadásul ez "én" voltam.

Vajon Vele is ezt csinálta volna? Ha Őt is megöli? Mi lett volna, ha nem találkozom vele? Akkor Tom-mal maradtam volna, vagy meguntam volna, mint Amelia Max-et?

A válasz: nem. Mivel meg sem születtem volna. Vagy igen, csak nem ebben a testben? Nem tudom. Az élet bonyolult. Nem most kéne ezt megvitatnom.

Haladtunk tovább és kiértünk az erdőből. Egy kisebb város látványa tárult elénk. Nem lakhattak itt többen 7000-nél. Szó nélkül mentünk tovább. A városba beérve néhányan megbámultak és szemük félelmet tükrözött, de másoknak az volt a legfontosabb dolga, hogy a ruhája eleget mutasson ahhoz, hogy a velem lévő három "férfi" érdeklődését felkeltse. Ezek persze nők voltak. A férfiak engem bámultak nyálcsorgatva, de kaptak egy eléggé szúrós pillantást és hirtelen nagyon fontos dolguk akadt...

Bementünk az első üzletbe amit megláttunk.

- Üdvözlöm önöket! Miben segíthetek? -kérdezte az eladónő. És ahogy végigmérte Max-at a "Miben segíthetek?" kijelentés egy kicsit más értelmet nyert... Most nem lennék Max helyében, mert ő biztos hallja minden gondolatát. De ő úgy látszik élvezi a helyzetet.

- Ó, sok mindenben segíthetne, hölgyem, de most éppen ruhára lenne szükségem... -adta meg az úgyszintén kétértelmű választ Max egy széles mosoly kíséretében. A nő meg majd elájult.

Csak nem vagy féltékeny?? -kérdezte Max a fejemben.

Chh.. Ugye még nem felejtetted el, hogy miért is vagyunk most itt?? Oliver... Rémlik?? -válaszoltam neki gondolatban. Erre csak mosolygott egyet.

Közben elindultunk az eladó után a férfi részleg felé. Gab és Max is felpróbált egy csomó farmert és pólót. Az első alkalommal azt hittem, hogy a nő akarja átöltöztetni Max-et, de aztán elhívták a kollégái a raktárba.

A vásárlás további része gyorsan zajlott. Két kék koptatott farmert és két sima pólót vettek. Majd végre tovább indultunk. Ha tovább kellett volna néznem az enyelgésüket, akkor azt hiszem, elhányom magam. Nem féltékenységből, ahogy azt a nap folyamán Max többször is megkérdezte poénkodva, hanem csak zavart. Mert ha haladnánk, akkor majd újra Oliver-rel lehetek. Csak a cél lebegett a szemem előtt.

Már kiértünk a városkából és belőlem már kikívánkozott a kérdés, ami már órák óta nyomta a szívemet.

- Oliver is szerette Amelia-t? -a kérdés váratlanul érte Max-et. Sokáig nem szólalt meg. Majd végül nagy nehezen kinyögte.

- Igen. -ezen kellett ennyit gondolkodni?? El tudom viselni. Ha fáj is, de mit vártam? Lehet, hogy engem is csak azért "szeret" mert úgy nézek ki mint ő. - Ez nem igaz. -szólalt meg Max. - Szeret téged. Mégpedig magadért. Hallottam a gondolatait. Igaz, hogy neki ugrott Hank-nek, de legbelül elismerte, hogy igaza van. És aztán meg, hogy te teljesen más vagy. És azért szeret. Vili??? -akadt már ki a hülyeségemen.

- Igen, felfogtam. -motyogtam.

Nem beszéltünk tovább. Csak haladtunk... és haladtunk... Egyszer csak egy nagyon apró falucska tárult elénk. A hegyről -amin éppen voltunk- tökéletesen lehetett látni. Nekünk bal oldalt volt az a bizonyos templomot, amit célba is vettünk...

5. fejezet - Tájékoztatás

Sziasztok!! Itt van az 5. feji. Tudom, hogy mostanában rövidek a fejezetek. Sajnálom. Próbálom elnyújtani ezt a részt, mert ez csak ilyen átvezető rész lesz a 3.-hoz. Kb. 10 fejezet lesz. Vagy annyi se, de remélhetőleg a 3. rész kárpótol titeket mindezért. Azt nagyon jóra akarom megcsinálni, hosszú fejezetekkel, több szemszögből. Most pedig jó olvasást!!


Kibontakoztam Tom öleléséből és megfordultam. Hát persze, hogy az volt, akire gondoltam, de nem volt egyedül.

- Hát ti mit kerestek itt? - kérdeztem tőlük.

- Ha nem kell a segítségünk, akár el is mehetünk. - mondta Max, majd megfordult és Gabriel-lel a sarkában elindult az erdőbe. Persze lassan, hogy még utánuk tudjak szólni. Direkt játsszák az agyukat.

- Na jó! Várjatok! - mosolyogva fordultak vissza. - De miért akartok segíteni?

- Talán baj? - kérdezte Gabriel. Talán most először hallottam beszélni.

- Nem. Nem baj. Csak furcsa.

- Na jó, elmondjuk. - mondta Max. - Ha Hank-é lesz a nyaklánc, akkor ránk már nem is lesz szüksége. És azt fogjuk csinálni, hogy...

- Fogjuk? - szóltam közbe.

- Hát... igen. - mondta Gab. - Segítened kell nekünk.

- Hogy? Hát eddig is azt csinálom, nem? - kérdeztem. Nem igazán értettem, hogy mit is akarnak.

- A nyakláncot csak ember veheti el a helyéről... - kezdte Max, de én közbe szóltam.

- Én sem vagyok ember. Már meghaltam. De azelőtt is erdőőr voltam.

- De még így is emberibb vagy, mint mi. - mondta Max.

- Áh, értem. Ha nem sikerül, akkor is nekem lesz bajom és nem nektek. Hát persze... - mondtam gúnyosan.

- De, ha sikerrel járunk, az neked is jobb.

- Ugyan miért?

- Ugye azt hiszed, hogy Hank be fogja tartani a szavát?

- Igen, megígérte. - mondtam.

- Pedig esze ágában sincs. De ha nekünk segítesz, akkor mindent megteszünk, hogy találkozzatok majd.

- Rendben. De akkor mondjatok el mindent, hogy ezt az egészet hogy is gondoljátok. - próbáltam zsarolni őket.

- Rendben... - adta meg magát Max. - Megszerezzük a nyakláncot. Visszamegyünk. Odaadjuk neki. Visszaküld titeket a Földre.

- Ez a nagy ötlet? - ráncoltam a homlokomat.

- Miért nem mondjuk el részletesebben? - kérdezte Gab.

- Mert a többi már nem tartozik rá. - válaszolta Max.

- Rendben. Akkor nem segítek nektek. Habár még mindig nem tudom, hogy hogyan is tudnék.

- Csak annyit kell csinálnod, hogy miután megszerezted, szenteltvízbe mártod, így majd, amikor...

- Szenteltvízbe? Ez valami vicc? Szenteltvíz... öcsém. - röhögött Tom. Észre se vettem, hogy itt van. Max nevetni kezdett. De hamar abbahagyta.

- Nem, nem vicc. Ez teljesen komoly. Nos.. hol is tartottam?? Megvan. Tehát, amikor ezután valaki felveszi, semmi baja nem lesz. De miután az első parancsot végrehajtja, megszűnik létezni. És ez remélhetőleg a ti Földre küldésetek lesz.

- Még valami? - kérdeztem gyanakvóan.

- Nincs semmi.

- És ha ő meghal, akkor ki fogja vezetni a Pericolo-t? - jutott még eszembe.

- Hát természetesen Én. - mondta nagy büszkén Max.

- Te? Ez a vörös ficsúr... - röhögött Tom. Ez bolond...

A következő pillanatban azt láttam, hogy Max Tom-ot a nyakánál fogva felemeli.

- Mit mondtál? - kérdezte morogva Max.

- Se... see... sem.... mit... - mondta Tom fuldokolva. Hogy tud egy vámpír fuldokolni?-kérdeztem magamtól.

Valójában nem fuldoklik, csak el tudom vele hitetni, hogy fuldoklik. Ez olyan varázserős-dolog. - válaszolt Max hangja a fejemben.

Majd letette Tom-ot a földre.

- Na? Indulhatunk? - kérdezte egy mosollyal az arcán Max, mintha misem történt volna.

- Igen. - feleltem csak én. De mind elindultunk emberi tempóban a sűrű erdőben...