Bevonulás...(xĐ)

Sziasztok!!!

Az utóbbi beszédem nem sokakat hatott meg... Nembaj...

Azért még kinyögöm, hogy a 3.feji halad... Megjött az ihlet...

Meg más történet is kezd a fejemben alakulgatni...

Csak annyit akartam mondani, hogy holnap bevonulok a ... (nem a katonaságba és nem is az elvonóra /de így is lehet nevezni/) ... a koliba... Kolis leszek... bizony...

Csak hétvégente fogok majd tudni írni, ha épp nem tanulok és pihenek...

Csak ennyit akartam... Csövi... SID.:)

Hehh???

Sziasztok!!!


Nos, a nyár telik és nagyon jó érzem magam. Vége van a gólyatábornak... Király volt...


És amint látom ti is kurva jól érzitek magatokat, mert a szereplőkhöz egy kurva komi sem jött!! Ezért aztán dolgozhattam vele...


Am a 3. rész 3. fejijénél írásban leragadtam... De hát ez ki a francot érdekel?? Mert látom, hogy senkit!!!


Na ennyi voltam... Csövi... SID.;)

T.L.I.F. III. E.T. Szereplők!!

Sziasztok!!
Igaz csak hatan szavaztatok, de megesett rajtatok a szívem... Ezért felraktam.:) Még jönnek közbe szereplők, de azokat, majd akkor amikor belépnek a képbe! Meg lehet, hogy jellemzés is kerül majd be hozzájuk.
Komikat hát várnék... Nagyon... Nagyon... Kérlek titeket... /Lehet oda a szereplők alá is komizni.../
Kérdéseket is tehettek fel!! (igaz eddig se tetettek, de mind1...)
Na de most már nézzétek meg őket...

Emlékezzünk együtt!!:):) Part 1

Sziasztok!! Amíg még van energiám és időm próbálok előre haladni a fejikkel, hogy majd a kolis időszakban ne csak hétvégente írjak, amikor fáradt leszek és tanulok mint az állat.
A 3. rész első 7 fejije megvan vázlatba, a bevezető és az első két, ismétlem az első 2 feji kész van. Szerintem nagyon hosszúak lettek és jók is. Általában nem szoktam magamról ilyen jó véleménnyel lenni, szóval akkor biztos nektek is fog majd tetszeni.
Addig is megfogant bennem egy ötlet, hogy ne unatkozzatok. Ebben a bejegyzésben az első két könyv legviccesebb és legromantikusabb részleteket válogatom ki! Remélem jókat röhögtök majd, ahogy én is, mikor visszaolvastam, hogy miket írtam hónapokkal ezelőtt.:)

"-Khm... Ms. Parker, nem most kéne az új diáknak az iskola szabályait elmondani.- köszörülte meg a torkát Mr. Johnson.- Mint például: nem folytatunk magánbeszélgetést az órán.-vette viccesre a figurát.

- Igenis, Mr. Johnson.- mondta Amy, aztán hallottam, hogy halkan valakinek az anyjáról beszél..." /Az Erdő Őrei - 2. fejezet/


"- Szia Stella!- köszönt suttogva, és közben vigyorgott.

- Szia Tom! Te meg honnan tudod a nevem? És honnan tudod, hogy nem szeretem az Estellát?- rohantam le kérdéseimmel. Lehet, hogy hangosabban a kelleténél.

- Sss.. halkabban. Valakitől hallottam. És te honnan tudod az enyémet?- mosolygott.

- Aha. Én is hallottam valakitől.- erre mindketten halkan nevetgéltünk.- És mit akarsz itt?

- Csak erre jártam. Bemehetek?

- Mi? Hogy? A Mamám még lent Tv-t néz. Hülye vagy?- csúszott ki a számon.

- Lehet.-mosolygott." /Az Erdő Őrei - 3. fejezet/


"- Motorozzunk!

- Én nem ülök fel arra a vadállatra!- hátrálni kezdtem az ablaktól. Bemászott az ablakon, gyorsan jött felém. Pár centire állt meg tőlem, egyik kezével átkarolta a derekam és szorosan magához húzott. Másik kezével a hajamat simogatta. A fejét lentebb hajtotta az enyémhez, és finom csókot lehelt ajkaimra. Azt hittem mindjárt elolvadok, és ha Ő nem tart akkor bizonyára el is ájultam volna.

- A kedvemért, kérlek!- majd ismét közel hajolt, és újra megcsókolt, ezúttal hosszabban. Karjaimat a nyaka köré tekertem, és még közelebb akartam húzni, pedig ez lehetetlen volt. Ennél közelebb, ha akart volna, akkor sem bírt volna. Mosolyogva húzódott el.- Akkor mehetünk?

- Igen.- alig bírtam kimondani ezt az egy szót is." /Az Erdő Őrei - 3. fejezet/


"A hasamra fordultam, és a jobb kezem valami keménybe ütközött. Gyorsan felkaptam a fejem: Tom mellkasa volt az a kemény. Leesett az állam.

- Mi az? Nem áll jól a hajam?- viccelődött." /Az Erdő Őrei - 4. fejezet/


"Már messziről hallani lehetett a víz csobogását. Útközben apróbb ruhadarabokat is észrevettem. Nemsokára oda is értünk. Csak azt láttuk, hogy két nagy fekete farkas hol előbukkan, hol eltűnik a víz alatt. Észre vettek minket. A nagyobb darab rám nézett és a szeme elkezdett feketedni, majd a következő pillanatban visszaváltozott emberré. Csak a feje és széles válla látszott ki a vízből, de mindketten elpirultunk. Tom röhögésben tört ki, a kisebb farkas is. Elég érdekesen hallatszott a farkas-nevetés.

- Ő itt Stella. Stella ők itt Chris és Matt- mutatott be minket egymásnak Tom.

- Szia, örülök, hogy megismertelek. De kérlek fordulj el, mert nagyon hideg a víz és nem szeretném, hogyha khm.. baj lenne belőle khm..- rögtön rájöttem mire gondol, megint elpirultunk és a többiek nevetésben törtek ki. Arcomat beletemettem Tom mellkasába amíg Chris kimászott." /Az Erdő Őrei - 6. fejezet/


"- Nem mész innen!?- kiabáltam hisztérikusan. Felugrottam az ágyra, de amikor le akartam ugrani a lábam megakadt a takaróban és hasra estem. Már vártam a közelebbi ismerkedést a földdel, de elkaptak. A vámpír volt az, de nem engedett el akkor sem, amikor már biztosan álltam a lábamon.- Most már elengedhetsz!- de nem mozdult. Közelebb hajolt, megszagolta a nyakamat, majd a szám felé vette az irányt. Ütögetni kezdtem mellkasát, aminek semmi eredménye.

- Olyan mámorító illatod van!- orra hegye az államat simogatta, majd megcsókolt. Ajkainak édes íze megbódított. Időben észhez tértem, erősebben ütögettem izmos mellkasát.

- Nekem...- beszéltem bele a csókba, aminek köszönhetően levette rólam a mézédes, de vérszívó száját.- Nekem van barátom!- üvöltöttem le a fejét." /Az Erdő Őrei - 7. fejezet/


"- Elviszlek hozzá.- mondta még mindig unott hangon.- És hát nem hiszed ugye, hogy emberi tempóban tesszük meg az utat?- mosolygott végre. De miért akarom én boldognak látni?

Elindultunk. A fejem mellkasának támasztottam, éreztem csodás illatát. Nem bírtam betelni vele. Amikor az Alkonyat-ot olvastam próbáltam elképzelni Edward-é milyen lehet, de álmaimban sem létezett ilyen illat. Nem hasonlítható egyik parfümhöz sem. Lassan elszenderedtem.

Egy házban voltam. Aludtam. Amikor felébredtem nem voltam egyedül, Oliver feküdt mellettem és mosolygott. Megsimította a az arcom.
- Jó reggelt, Kedvesem!-köszöntött engem.- Hogy telt az utolsó alvással töltött estéd?- érdeklődött.
- Jól, köszönöm. Ezentúl legalább majd nem kell alvással pazarolnom az időt, és Veled lehetek.- mondtam vidáman.
- Készen állsz az átváltozásra?- nézett rám gyönyörű arany szemeivel.
- Igen.
- Biztos, hogy Velem akarod tölteni az örökkévalóságot?- aggódott.
- Persze. Hozzád tartozom. Egymásnak vagyunk teremtve..." /Az Erdő Őrei - 8. fejezet/ (Basszus, emberek! Ekkor még el se terveztem, hogy lesz harmadik része, de már megírtam a címét... Én vagyok a mentalista.xĐ Vagy a médium.xĐ Vagy Sam az Odaátból.xĐ)


"Kettesével vettem a lépcsőfokokat. A szobámban furcsa látvány fogadott: az ablak nyitva, az ágyamon pedig Oliver fekszik. Kényelmesen a hátán feküdt, egyik keze a feje alatt, a másikba pedig egy tollat forgatott. Az ajtót gyorsan becsuktam magam mögött, nehogy a mamám észrevegye. Az ablakhoz siettem, hogy becsukjam mert kezdtem fázni.

- Örülök, hogy azt akarod, hogy ne menjek el.- szólalt meg Oliver mosolyogva.

- Ezt mégis honnan veszed?- dőltem neki az ablakpárkánynak.

- Az ablakon jöttem be, ott is terveztem a távozást, de ha elzárod az utat, akkor két dologra tudok következtetni: ez egyik az, hogy a bejárati ajtón akarsz kiengedni, ahol a mamád észrevehet, és úgy fogsz neki bemutatni mint a pasidat. A másik az, hogy eleve nem akarod, hogy elmenjek, és itt töltsem az éjszakát. Nekem az utóbbi variáció jobban tetszik, de a másik se rossz.- kacsintott rám.

- Ha így látod akkor tessék. Szabad az út.- nyitottam ki az ablakot.

- Hm..hm.. Nincs kedvem elmenni, kényelmes az ágyad.- nyújtózkodott egyet.

- Te tudod, de én most tanulok.- odamentem hozzá és a kezéből próbáltam kiszedni a tollat. De csak nem akarta ideadni.- Add már ide!- kezdett már az agyamra menni. De még mindig szórakozott.

Meguntam, a táskámból kivettem a tolltartóm, abból pedig egy másik tollat, ami nem olyan jó. Ami nála van az a kedvenc tollam. Elkezdtem írni a házit, amikor a toll megjelent a fejem mellett. Észre sem vettem, hogy a hátam mögé lopódzott. Kivettem a kezéből és azzal írtam tovább. Egyszer majd megunja, hogy nem foglalkozok vele.

De csak nem akart elmenni. Feküdt csendben, néha dúdolt valami ismerőset, de nem akartam rákérdezni, mert akkor még azt hiszi, hogy foglalkozok valamivel. Valamikor elkezdett magába kuncogni, de azt sem akartam megkérdezni.

Lementem ebédelni, amikor felmentem még mindig ott volt. Vacsorázni is elmentem, de még mindig nem ment el.
Már fürdenem kellett volna, de ez még mindig itt dekkolt.

- Na én megyek zuhanyozni.- jelentettem ki. Erre felállt, azt hittem elmegy, de jött utánam.- Te meg mit csinálsz?- fordultam felé. Nagyon közel állt hozzám. Ekkor beugrott, hogy miért szerettem meg az őszi erdőt. A szeme színére emlékeztet.

- Megyek veled zuhanyozni.- vigyorgott rám kajánul. Irtó dühös lettem rá. Hogy képzeli azt, hogy én.. vele.. zuhanyozni? Reflexből adtam neki egy pofont, de ez is inkább nekem fájt. Tovább vigyorgott.

- Kérsz még egyet?!- néztem rá dühösen. Mosolyogva visszafeküdt a "helyére", vagyis az ágyamra.

Emberi teendőim elvégzése után visszamentem a szobámba, Ő még mindig ott volt. Engem már nem érdekel, én hulla fáradt vagyok, alszok, nem tud érdekelni, hogy itt van.

Befeküdtem az ágy másik végébe és próbáltam aludni. Forgolódtam, de nem jött álom a szememre. Egy sóhajt hallottam a sokadik átfordulásom után. Oliver odajött és mellére vont. Elkezdtem ficánkolni, nem akartam így vele aludni. Vagy mégis? Megint kuncogni kezdett Oliver.

- Nyugi már! Próbálj így aludni.- visszahúzott izmos mellkasára. Hmm.. de még milyen izmos, és milyen jó az illata. Megint nevetni kezdett. Ó, hogy az a...

- Te olvasol a gondolataimban.- húzódtam el tőle, de csak azért, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Hát.. Igen.- nevetett tovább, egyre hangosabban. Biztos eszébe jutott, hogy miket gondoltam eddig róla. Bólogatni kezdett. Hát ez nem igaz! Arcomat mellkasába temettem. Ez annyira kínos.- Nyugi, már hozzászoktam, és jól esik. Főleg Tőled.- simogatni kezdte a hátam.

És van más képességed is?- kérdeztem gondolatban.

- Nincs. De én ennek az egynek is örülök, mert legalább tudom mit gondolsz rólam.

Ez nem igazságos.-duzzogtam.

- De nekem tetszik.- kuncogott.

Nekem is tetszene, ha olvasnék a Te gondolataidban.

- Az meg velem szemben nem lenne igazságos.- mindketten nevettünk.- Majd egyszer válaszolok minden kérdésedre, de most aludj, Édes!

Miért hívsz így?

- Mert olyan aranyos vagy amikor elpirulsz, és édes az illatod.- hallottam a hangján, hogy mosolyog.

A tied is.- nevetni kezdett.

- De most már tényleg aludj!- puszit nyomott a homlokomra.

Elhelyezkedtem a karjaiban és lassan elindultam az álmok édes útján..." /Az Erdő Őrei - 8. fejezet/


"Szép álmaim voltak. Boldog voltam. Ébredezni kezdtem. Szorosabban öleltem magamhoz azt, aki itt volt egész este. Felhúztam magam az arcához még mindig csukott szemmel. Majd megcsókoltam, szó nélkül visszacsókolt. Teljesen magára húzott. Testem tökéletesen simult övéhez. Olyan más volt most a csók, olyan szokatlan, olyan új, olyan jó. Édeskés ízt éreztem, de nem foglalkoztam vele, csak csókoltam tovább, amikor jéghideg kezek emlékezettek a pólóm alatt, hogy nem Tom-mal aludtam el. Kiszabadultam öleléséből és az ágy legtávolabbi sarkába húzódtam.

- Ne! Ne! Ne!...- motyogtam magamnak. A lábamat felhúztam, arcomat tenyerembe temettem és ráhajtottam térdemre. Mit tettem te jó ég? Nem igaz! Miért nem tudok én gondolkodni mielőtt valami hülyeséget csinálok? Miért? Most mit tegyek? Sós könnyeim pizsamámat áztatták. Ha eddig nem is, akkor most biztos meghalok.

- Stella...- szólongatott halkan Oliver, odajött hozzám és vállamra tette kezét. Leráztam magamról.

- Nem! Te most menj el! Nem akarlak látni!- nem mozdult, csak nézett rám arany szemeivel.- Mire vársz?! Tűnj már el!- kiabáltam.

- Most mit kiabálsz? Én tehetek róla?- emelte fel hangját ő is.

- Igen! Mégis miért olvasol te egyáltalán a gondolataimban? Tudtad, hogy nem rólad van szó. Minek csókoltál vissza?

- Nem tudtam, hogy kire gondolsz! Nem említettél nevet. Azt hittem rólam van szó.- védte magát.

- Igazad van.- tényleg nem gondoltam névre. Motorhangot hallottunk.

- Stella, érted jött a barátod. Ne várakoztasd meg!- kiabált fel mamám.

- Kérlek, most menj!- suttogtam erőtlenül Oliver-nek.

- Nem, most végre találtam valamilyen kapcsolatot a volt társamhoz, rajtad keresztül. Nem szakíthatsz el tőle. Nem szakíthatsz el magadtól.- kérlelt. Ezek a szavak a szívem legmélyét kezdték el mardosni.

- Menj, így is megnehezíted a döntésem.- gyötrődtem.

- Rendben, de megtalálom a módját, hogy veled lehessek. Nem adom fel ilyen könnyen.- simította meg az arcomat, amitől elpirultam. Egy halvány, de gyötrelmes mosolyos jelent meg arcán, majd távozott az ablakon keresztül. Lehet, hogy rosszul döntöttem? Mert őt is megkedveltem. Nagyon is. De én Tom-ot szeretem. Tom-ot kell szeretnem. Miattam lett újra ember, ennyivel tartozok neki." /Az Erdő Őrei - 9. fejezet/


"Amikor odaértünk az iskolába leparkolt és együtt indultunk az épület felé. Egy ezüst színű BMW-nek támaszkodva megláttam Őt. Na nee...

Mit keresel te itt?- kérdeztem gondolatban.

Megrántotta a vállát és széles mosoly terült szét arcán.

...

A ma reggel történteken gondolkoztam és az álmomon. Hozzá tartoznék? De ő vámpír, habár semmi jel nem utal arra, hogy nehezére esne ellenállni a véremnek. Tom pedig már ember, így sokkal könnyebb lesz nekünk. De, ha belegondolok mindkettőjükkel csókolóztam és jobb volt... Nem fejeztem be, mert Oliver lépett be az ajtón fülig érő szájjal. Nem gondolni semmire! Nem gondolni semmire! Koncentrálni a biológiára! Szóval ez itt van, ennek ez a feladata.- kezdtem mutogatni az egyik ábrán, de fogalmam sem volt, hogy miről beszélek. Oliver elindult felém, és mellém ült le. A szemem lesütöttem, de éreztem, hogy engem néz.

- Szóval kivel volt jobb?- kérdezte még mindig hatalmas mosollyal.

- Mi?- adtam a hülyét. Felé fordultam, lábamat felhúztam, a hátamat a falnak támasztottam.

- Tudod jól miről beszélek.- nézett rám gyönyörű szemeivel. Ne! Ne nézzen így rám! Ennek nem tudok ellenállni.

- Természetesen Tom-mal.- hazudtam, de mivel belelát a fejembe, ezért nem titkolhattam az igazat előle.

- Nézz a szemembe és úgy mondd!- emelte fel az állam.

Igen! Veled volt jobb! Fantasztikus volt! Tökéletes! Most boldog vagy??- üvöltöttem neki gondolatban.

- Igen. De figyelj rám. Csókolj meg még egyszer és utána dönts kettőnk között!

- Nem kell választanom, már döntöttem: Tom-mal maradok.- most határozottságom bizonyítására a szemébe néztem, ami hiba volt, mert meginogtam és a mondat végén elcsuklott a hangom.

- Ezt még megbeszéljük, de most jön a tanár.- mondta.

Nincs mit megbeszélnünk.- szögeztem le. Mire kaptam egy szúrós pillantást tőle.

- Gyerekek, hadd mutassam be új diákunkat, Oliver Damon-t.- mutatta be nekünk a tanár.- Ha neki nem sikerül a dolgozat akkor nem lesz beírva.- a kis mázlista.

Nem sok feladatot tudtam a dolgozat kérdéseiből, már be akartam adni a lapot, amikor az eltűnt előlem, majd egy szempillantás múlva tökéletesen kidolgozva került vissza elém. Oliver... Ránéztem és mosolygott, mint mindig.

A dolgozatok be lettek szedve, az óra unalmasan zajlott tovább.

A bal kezemmel a fejemet támasztottam, mert azt hittem mindjárt elalszok az unalmas magyarázástól; a jobb a térdemen pihent, amikor valami kellemesen hideg kezdte simogatni kezem fejét, majd megfogat azt.

Engedd már el!- elengedte.- Na azért!

...

- Te láttad már azt az új diákot? Irtó jól néz ki! Ó az a barna haj, és azok az arany szemek...- áradozott Amy. Én közben az ebédlőt kémleltem. Meg is találtam Oliver-t, aki épp Amy felé pillantott és röhögött.

Jól van már na! Ne nevess!- fegyelmeztem gondolatban. Tom jelent meg asztalunknál, leült mellém és egy csókkal üdvözölt. Mikor végzett egy futó pillantást vetettem Oliver felé, akinek arcáról eltűnt az összes vidámság. Jobban láttam rajta vámpír énjét, de aki nem tud ilyeneket, csak a sima emberi dühöt látták benne.

...

Éppen száguldottunk haza, amikor motorzajt hallottam mögöttünk. Hátranéztem: az ezüst BMW volt az.

Menj már a dolgodra!- üzentem neki.

Az autó motorja felbőgött és hatalmas sebességgel száguldott el mellettünk. Félelmetes látványt nyújtott a feltuningolt ezüst szörny.

...

Hanyatt dőltem az ágyon, becsuktam a szemem és élveztem a zenét.

A egyik kedvenc számom volt éppen -a Live and let die-, amikor hirtelen a szám a felénél megállt. Felültem és Oliver áll az ágyamnál, kezében a HIFI távirányítóval, száján a már jól ismert vigyorral. Ne mááár!- és visszadőltem az ágyra.

- Figyelj már rám! Valamit még meg kell beszélnünk.

- Én nem akarom! Menj el! Szállj ki az életemből! Kérlek!- a mondandóm elején még határozott voltam, de végére már megint meglágyultam pillantásától.

- Nem! Én kérlek téged!- megfogta egyik kezem és felhúzott az ágyról. Derekamat szorosan magához húzta, arca közelített az enyémhez.- Kérlek!...- lehelte szinte hangtalanul, és ajkai vészesen haladtak az enyémek felé..." /Az Erdő Őrei - 9. fejezet/


"Lehelet finoman érintették ajkai az enyémeket. Alig éreztem édes ízét, ami nagyon zavart. Ez sarkallt arra a tettemre, hogy mindkét kezem elindult felfelé a kockás hasán, mellkasán, vállán; jobb kezem a tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz, bal kezem elindult lefelé ugyanazon az úton. Érintésem nyomán kicsit megremegett és az eleinte lágy csókból igazi heves csók lett. Amikor éreztem kezemmel a nadrágövét ismét elindultam felfelé, és immár mindkét kezem a nyakát ölelte. Megszűnt a külvilág: csak ő és én léteztünk abban a gyönyörű percben. Nem akartam, hogy vége legyen; nem akartam, hogy elmenjen. Nem érdekelt semmi. Még Tom-ról is hajlandó voltam megfelejtkezni, csak ne hagyja abba." /Az Erdő Őrei - 10. fejezet/


Nos, mára ennyit kaptok.:) Ha szeretnétek még több ilyet írjátok meg komiba.:) Meg a véleményeteket is szívesen olvasnám.:)

T.L.I.F. III. E.T. Szereplők??

Sziasztok!!

Itt vagyok!!

Nem látom, hogy mutatnátok bármi érdeklődést, de azért elmondom...

Szóval... A Tartalom-hoz bekerült egy kis ismertető a 3. részről. Nem lett valami jó... De legalább van...
A szereplőket a részek szerint szétválogattam, hogy aki még nem tart ott, annak ne legyen Spoiler, ha nem akarja megtudni...
Épp a 3. résznek a szereplőit csináltam, és eszembe jutott, hogy hátha még ez érdekelne most titeket, ha még nem is kezdem el a történetet...
Szóval... A kérdés:

Szeretnétek a szereplőket megnézni?????

A lustább olvasóknak indítottam egy szavazást, a lelkesebbek pedig írhatnak megjegyzést is, plusz szavazzanak ők is!

További jó nyarat!! (már amennyi hátra van még...)

Nektek!! Jó és Rossz... Sajnálom...

Sziasztok!

Nos, vége van a 2. résznek... Nem lett valami jó az egész, de szerencsére vége van, mert az csak egy átvezető volt -mint már mondtam.

A harmadik rész, melynek címe már felkerült, de elmondom, mert sokat mondó cím...:
Egymásnak Teremtve...

Már egyből kiderül, hogy Stella és Oliver új életéről fog szólni. Nem születésüktől kezdődik, de megtudhatunk dolgokat a gyermekkorukról.
Először ez lesz a középpontban, de egy másik párról is fog szólni, akik sima, egyszerű emberek... Vagy csak kezdetben?? Majd kiderül...
Sok bonyodalom is lesz -legalábbis úgy tervezem...
Feltűnik ismét Tom és Stella-éknak magyarázza a "baromságait", akik először nem hisznek neki...

A neveik természetesen mások lesznek, de rájöttök majd könnyen, hogy ki kicsoda. A Tartalom-hoz nemsoká bekerül egy kis ismertető.

És most már megérdemlik a Happy End-et... A True Love Is Forever befejező része JÖN!!


Hogy mikor, azt nem tudom... Már augusztus van... (De nagy felfedezés.) És mindjárt itt a suli...
Én most fogok kezdeni egy viszonylag erős gimiben reál tagozaton... Tanulni kéne rá...:S:( Jól kéne kezdeni... Ráadásul kolis is leszek... A lap-topot az első hetekbe-hónapokban nem vihetem... Mert hát a tanulásra kell koncentrálnom...
A bevezető már félig készen van. Ha kész is lesz, akkor sem tudom mikor fogom felrakni, mert nem akarom az idegeiteket húzni vele jobban.

Ezért úgy döntöttem, hogy szünetre megyek. A bevezetőt lehet, hogy még felrakom, de azzal csak felcsigáznám a kíváncsiságotokat és nem tudom, hogy mikor tudom az első fejit felrakni.

Nagyon szeretek írni... /Igaz az egyik rendszeresem a napokban itt hagyott, így maradt 14.../ De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy ennyien vagytok... Mégha csendesek is vagytok komi téren...

A szünet addig tart, amíg valami egyensúlyt nem tudok kitalálni a tanulás és az írás között... Hogy az írás ne menjen a tanulás, és a tanulás az írás kárára...

Ettől függetlenül fogom látogatni az oldalt és elérhető leszek, szóval ha bármi kérdésetek van megpróbálok rá válaszolni...

U.i.: Tényleg nagyon sajnálom... Remélem nem hagytok itt még többen...

9. fejezet - "A halál békés, könnyű..." Ez nem igaz, de "...az élet nehezebb." És nekem az kell...

Sziasztok! Hát ide is elérkeztünk. És napi 2 friss Tőlem... ez azért haladás...xĐ De megszállt az Ihlet! Remélem tetszik! Nagyon örülök a 15 rendszeres olvasómnak és több mint 4200 látogatómnak! Nekik/Nektek küldöm most ezt a fejezetet. Ti meg küldenétek nekem komit biztatásnak, hogy újult erővel vessem magam a 3. részre??
Na de nem dumálok többet!! Olvassatok és ÍRJATOK KOMIT!!


Ahogy egyre közelebb értem, önkéntelenül is eszembe jutott, hogy mennyi minden történt velem kevesebb, mint egy év alatt. Kis korom óta epekedve vártam az izgalmakat az unalmas életembe. Megkaptam. Hogy örülök-e neki? Egy részének természetesen igen, de a sok halálnak ami vele járt, annak nem.

Amikor odaértem, hangokat hallottam. Egy fa mögé bújtam. Láttam, hogy ott vannak a rendőrök, a mentők. A holttesteinket most pakolták be az autókba, majd szirénázva elhajtottak. Kisétáltam a tisztásra és körülnéztem. A zöld füvet megszáradt vérfoltok tarkították, az én vérem és az Övé. A testünk lenyomatai tisztán látszottak. Borzalmas látvány volt.

De nem volt időm ezen agyalni, mert a sötétség ismét magába szippantott. Lefelé haladtam.
Nem sokkal később egy puffanással meg is érkeztem. Körülnéztem és a nagyteremben találtam magam, ahol már mindenki ott volt. Végignéztem rajtuk. Hank-nek egy kicsi mosoly bujkált szája szegletében. Gabriel-ében is. Max képén egy óriási, levakarhatatlan vigyor volt.

És ott volt Ő is. Térdelt, kezét hátrafogták. A ruhája piszkos volt, akár az enyém. A haja szokás szerint kócos. Arca elgyötört, szemeiben a sajnálat és a könnyek csillogtak. Mint az enyémben... Könnyek?? A halottak mióta sírnak? Max röhögni kezdett. Én sem bírtam megállni, hogy ne csatlakozzak hozzá, ennek következtében a könny kicsordult a szememből és végigfolyt az arcomon. A többiek értetlenül néztek ránk.

- Üdvözöllek újra köreinkben! -törte meg a csendet Hank. Én csak biccentettem.- Engedjétek el! -szólt oda az Oliver-t tart őrnek. Az elengedte és egyenesen hozzám jött. Rögtön karjaiba zárt. Nem is értem, hogy eddig hogy bírtam ki érintései nélkül. Már nagyon hiányzott.

- Szeretlek. -mondta a hajamba.

- Én is szeretlek. -motyogtam a vállába.

- Khm... Tubicák! A lényeg? -mondta Max komolyan. Kibontakoztam Oliver öleléséből, de az egyik keze a derekamon maradt. Kivettem a zsebemből a nyakláncot, de akkor eszembe jutott valami. Max-et megmarta a szenteltvíz, akkor Hank-et is megfogja. Most mit csináljak?

- Max, kérlek hozd ide! -utasította Hank. Max odajött, pont úgy állt, hogy takarásban legyek. Egyik kezével megfogta a kezem, a másikkal csigalassúsággal vette ki a nyakláncot. Kesztyű volt rajta és a többieken is. Vagy ő találta ki, vagy ez valami hagyomány, de nagyon ügyes.

Örülök, hogy megismertelek! -hallottam a hangját a fejemben.

Én is. Remélem még találkozunk! -mondtam gondolatban.

Én nem! -mondta majd kivette az ékszert és megindult vissza. Odaadta Hank-nek, aki megcsodálta, majd felvette. Max-re néztem, aki pont engem vizslatott. Szeme komor volt, majd elfordult. Ekkor megértettem. Szeret. Vagy csak azt hiszi. És minden bizonnyal Amelia miatt.

- Nos, akkor nem is húzom tovább az időt. -mondta Hank, de szemét le nem vette legújabb zsákmányáról.

- Khm... -köszörülte meg a torkát Gab.

- Ja, majd el felejtettem. Van egy utolsó kívánságotok.

- Az emlékeink maradjanak meg! -vágtam rá rögtön.

- Azt sajnos nem lehet! -mondta Hank.

Nyugi, arról én gondoskodok. -mondta Max a fejemben rejtélyesen.

- Akkor... Legyen Oliver 2 évvel idősebb nálam. -mondtam, ami eddig a szívemet nyomta. Szerettem volna, ha idősebb lenne nálam.

- Mi? -mondta Oliver.

- Rendben. Legyen. -mondta Hank. Majd koncentrálni kezdett. A világ ismét forogni kezdett velem, majd egy kiáltást hallottam, gondolom Hank az. És sikerült a tervünk. A sötétség elnyelt, de már nem volt szokatlan és éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy már semmi nem választhat el Tőle. Mert az Igaz Szerelem Örök... Még a Síron Túl is tart...

8. fejezet - Búcsúzások

Sziasztok! Nos, most gyors voltam és már meg is hoztam a 8. fejit! Összesen 9 lesz szóval erre szeretnék sok komit kapni... Nem csak 3-at... Igaz, nem lett valami jó feji, ahogy az előzőek sem, de a 3. könyv kárpótolni fog titeket, remélem... Most pedig olvassatok!!:)


Haladtunk vissza, oda, ahol meghaltam. Nálam volt a nyaklánc. Egyre jobban izgultam, hogy sikerülni fog-e? Azért is, mert mi van, ha ezt nem kellett volna megcsinálni, és Hank rájön a trükkünkre?

- Nem fog rájönni! Nyugodj már meg végre! -szólt rám Max már sokadjára.

Ha másra nem is, de arra rájöttem, hogy Max-nek néha be nem áll a szája. Ezzel ellentétben Gabriel nagyon csendes. Tom pedig nem igazán tud hozzászólni az eseményekhez.
Gab-et sajnálom. Max és Hank egyfolytában szövegel, ő meg ezt hallgathatja a nap 24 órájában az örökkévalóságig.

- Ez nem így van! A gondolatai nagyon beszédesek... -vigyorgott szokásához híven Max.

- És mégis mire gondol annyit? -kérdeztem kíváncsian.

- Rád... -röhögött ez az idióta.

- Rám? Miért gondolna rám?

- Mert tetszel neki.

- Én? Már miért tetszenék neki én??

- Mert okos vagy. Vicces... És a tested... -füttyentett.- Igazán szemrevaló... -mondta mosolyogva és rám kacsintott.

- Barom... -mondtam.

- Már miért lennék az? -tette az ártatlant és nagy, sajnálkozó szemekkel meredt rám.

- Nem hatsz meg. És már nagyon elegem van belőled.

- Ez fájt... -mondta sértődötten. Dühösen néztem rá.- Jó, befogtam...

Csendben haladtunk tovább. Szerencsémre. Már a kis városon is túl jutottunk, ahol vásároltunk. Mindjárt ott leszünk. Nemsokára újra láthatom Oliver-t.

Kivettem a zsebemből a nyakláncot és jól megnéztem. Nem volt benne semmi különös. Egy kicsit túlméretezett piros kristály volt benne, körülötte ezüst, és a lánc is ezüst. Max-é kék volt, Gab-é sárga.


- Mégis, hogy fog ez az egész lezajlani? -kérdeztem valamivel később. Már nagyon közel jártunk.

- Mindenre hihetően kell reagálnod, ezért nem mondunk el semmit. -jött a válasz Gabriel-től.

- Kösz. Igazán sokat segítettél. -fordultam hátra hozzá. Erre csak mosolygott. Még sosem láttam mosolyogni. -fedeztem fel. Max jót röhögött rajtam. Ellentétben vele. -folytattam a gondolatmenetemet. Vágott egy grimaszt.

Már az erdőben jártunk. Nem telt el sok idő, de nekem minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, amit Oliver nélkül töltöttem.

- Mi most fájdalmas búcsút veszünk tőletek. -mondta Max szomorkodást színlelve és letörölt egy nemlétező könnycseppet az arcáról.

- Oké, menjetek. Majd lent találkozunk. -köszöntem el tőlük, majd elnyelte őket a Föld.

- Na akkor én is elköszönök. -fordult felém Tom.

- Köszönöm, hogy velünk tartottál. -mondtam neki.

- Nincs mit. Remélem boldogok lesztek Oliver-rel. Sok szerencsét az új élethez. -mondta.

- Miért csináltad? -bukott ki belőlem a kérdés.

- Mit? -kérdezett vissza.

- Miért segítettél?

- Mert én öltem meg. Ennyivel tartozom nektek.

- De azért ölted meg, mert...

- Igen, hogy mi legyünk együtt. -szakított félbe.- De most már tudom, hogy ti ketten vagytok egy egész. Nem volt jogom szétválasztani titeket.

- Nem. -értettem vele egyet.- De talán ez kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, mit is jelent a másik. Meg ő nem is volt hajlandó vámpírrá változtatni. Így legalább kapunk egy új esély egy fajként, emberként.

- Még egyszer sok szerencsét! És Boldog új életet! -mondta, majd megölelt.

- Remélem megtalálod az Igazit. -mondtam a vállának, de tudom hogy így is hallotta.

- Szia! -köszönt el.

- Szia! -mondtam én is, majd elindultam a halálom színhelyére.

7. fejezet - A templomban

Sziasztok! Itt a 7. fejezet. Egy kicsit megkésve, egy kicsit rövidke, de itt van.:) Az egészet most írtam meg, nem akartam elkapkodni, de tovább váratni sem titeket. Jó olvasást!


A fiúk már átöltöztek, így feltűnés nélkül sétáltunk egyenesen a templom felé. Max "fejmosása" után nem beszéltünk. Én a gondolataimba merültem, igaz az nem volt védett most sem, szóval Max hall mindent.

Örültem, hogy végre kiderült, hogy saját magamért szeret Oliver. Alig várom, hogy újra együtt legyünk...

- Hé! -szólt Max.

- Mi van? -kérdeztem, mert nem tudom, hogy mi baja lehet.

- Óvatosan azokkal a gondolatokkal, Júlia! -leesett. E bolond...

- Nem úgy gondoltam az együtt levést, te idióta... És nem vagyok Júlia! -szóltam rá nyugodtan, mert tudtam, hogy csak idegesíteni akar.

- Oké, Bonnie!*

- Most minden híres szerelmespár nő tagjának a nevén fogsz szólítani?? -háborodtam fel.

- Igen, Bella. -vigyorgott, mint aki most szökött meg az elmegyógyintézetből.- Ez nem volt szép... -sértődött meg.

- Akkor fejezd be!

- Oké,... -csúnyán néztem rá, nehogy mondjon megint egyet.- Megúszod, de csak azért mert nem jut több az eszembe. -röhögött.

Kezdett besötétedni, mire odaértünk a templomhoz. A pap meg még pár ember bent volt. Vártunk.

- Biztos, hogy ez a szenteltvizes dolog működni fog? -kérdeztem bizonytalanul.

-Talán nem hiszel az ilyenekben? -kérdezte Max.

- Nem, nem hiszek.

- Pedig működni fog.

- És ezt valahogy ki lehet próbálni, hogy biztosra menjünk?

- De, ki lehet, csak inkább ne...

- Miért? -értetlenkedtem.

- Na jó, majd megmutatom. -mondta végül.

Amikor már minden csendes volt, a templom kiürült, akkor előjöttünk az erdőből és odamentünk a bejárathoz. Azt ügyesen kinyitotta Gabriel, mert ő ért az ilyesmiéhez.

Bementünk és megkerestük a papnak a szobáját.

Átnéztünk mindent, de nem találtuk sehol. Az íróasztal egyik fiókja zárva volt, ezért gondoltuk, hogy ott lehet. Gab azt is kinyitotta. Kis kotorászás után meg is találtuk. Találtam, pontosabban, mert a többiek nem merték megérinteni, így én kerestem csak. Nekem szerencsére semmi bajom nem lett tőle.

Gyorsan eltűntünk az irodából. A bejáratnál az egészet "megfürdettem" a szenteltvízben.

- Na, akkor figyeljetek! -mondta Max és a csöpögő víz alá tartotta az ujját. Az erősen marni kezdte és szörcsögő hangot adott ki.

Én aggódva figyeltem az eseményt, Gab és Max nyugodt volt. Tom meg csak röhögött. Erre Max Tom nyakába törölte az ujját és a víz azt kezdte marni. Most Max röhögött.

-Ó, hogy rohadjál meg! -kiabálta Tom, majd a pulóvere ujjával letörölte a vizet. A helye egy kicsit meglátszott, de gyorsan begyógyult.

- Na, menjünk, mielőtt a környék felébred a rinyálásodra. -mondta Max és elindultunk vissza...


*Im memoriam Bonnie and Clyde...

És egy kis zene a Kerozin nevű együttestől /nekem nagyon tetszik!/: