2. fejezet - Az iskolában

Sziasztok!! Nos hát csak 2 komit kaptam, de nem izgat... MÉG... Ezt a fejit még felraktam, de többet nemhiszem, hogy fel fogom... Mert csak az első 3 van kész... És mert nem írtok...

/Lizzie szemszöge/




Nemsokára oda is értünk az iskolába. Nem beszéltünk egész úton. Mint általában. Engem nem zavar, de hát az istenért, testvérek vagyunk! Azok pedig beszélnek egymással. Ő meg csak akkor szól hozzám, ha kötözködni van kedve. Valamikor vissza tudok neki vágni, de van amikor nem, és akkor még jobban csinálja. Annyira idegesítő.
Amikor odaértünk, kiszálltunk és az igazgató helyettesibe mentünk, hogy az órarendeket elkérjük, meg a szokásos papír munkát elintézzük. Amikor ezzel is megvoltunk szó nélkül elindultunk az óráinkra.
Nekem matek volt. Gyorsan megtaláltam a termet. Még nagyjából üres volt. De akik ott voltak, azok jól megbámultak. Hát persze, hogy az összes szőke! Csak nyugi, az első napon nem kéne nekimenni senkinek!- mondogattam magamnak.
A leghátsó sorba, az ablakhoz ültem be. Szép lassan szállingóztak be a többiek is. A pillantásom egy feketébe öltözött, piros hajú lányon akadt meg, aki kicsit sem kedvesen méregetett engem. Majd amikor odaért hozzám, megszólalt.
- A helyemen ülsz.- mondta dühösen. Játszani akar?? Megkapja!
- Neked is szia!- mondtam neki vigyorogva.
- Mondom, a helyemen ülsz!
- Még sok hely van. Ülj máshova!- ajánlottam fel kedvesen.
- Ülj te! Te vagy az új diák!
- Valami baj van?- jött be a tanár.
- Igen! Ez a csaj elfoglalta a helyemet.- bökött rám.
- Hát keressen másik helyet! Van még sok!
- Keressen ő! Én már majdnem másfél éve itt ülök!
- Hát akkor itt az ideje a változásnak, Ms. Davis!- mosolygott a tanár. A csaj feladta és leült elém.- Téged, hogy hívnak?- fordult felém a tanár.
- Elizabeth Hudson vagyok. Amerikából költöztünk ide.- mutatkoztam be, majd a tanár elkezdte az órát. Egész sokat megértettem belőle. Az óra közepe táján egy papír lapot rakott az asztalomra a piros hajú csaj. Szétnyitottam, ez volt rajta:
Ezért még kapsz, Lizzyke...
Hú, de megijedtem!- írtam neki vissza. Amikor odaadtam neki, csak összegyűrte és nem foglalkozott velem.
Az óra eltelt, ahogy a többi is, sokszor volt közös azzal a Davis csajjal, de kerültük egymást, mint a pestist.
A menzára mentem abban a reményben, hogy lesz egy üres asztal. Vagy, hogy ne vegyenek észre, mert ha valaki beszól, én esküszöm, felképelem az első napon, ha kell.
Nem vettem túl sok kaját, csak egy üdítőt meg egy elfogadható kinézetű szendvicset. Körülnéztem a teremben és megláttam Adam-et, egy kis asztalnál ült egy másik fiúval, aki nekem háttal volt. Ad észrevett és megbökte a srácot, aki elkezdett erre fordulni. Én meg elfordultam, mert hát miért is kéne észrevennie, hogy bámulom? Bámulom?? Igen, bámulom. Mintha valami erő húzna felé. És mindennél jobban szeretném megnézni az arcát. Én megbolondultam.- állapítottam meg.
Egy hosszú asztal üres végét szemléltem ki magamnak, pont háttal volt Adam-éknek. Gyorsan megkajáltam, majd mivel több órám nem volt kimentem a parkolóba és Adam autójánál vártam, hogy ő is jöjjön, mert neki sem volt több órája.
Nem sokkal később láttam, hogy azzal a sráccal jön ki az épületből, én persze rögtön elfordultam, mint egy ötéves, aki fél, hogy az idősebb srác, akiért odavan, nehogy észrevegye, hogy őt nézi. Komolyan kezdek bedilizni.
Éppen másfelé néztem és megláttam a piros hajú csajt, amint épp abba az irányba néz, amerre Adam-ék is voltak, majd elfordult és elindult a másik irányba.
Adam odaért mellém, most már egyedül és kinyitotta az ajtót, én meg beszálltam, és hazahajtottunk.


/Dan szemszöge/


Odaérve az iskolába elindultam az első órámra, ami angol volt. Leültem a szokásos helyemre és vártam, hogy az unalmas életem egy újabb napja elteljen. Néztem, ahogy a többi diák is jön be a terembe, ahogy a szőke lányok sutyorognak, vihognak és közben rám-rám pillantanak. Már egyre jobban idegesítenek. Miért nem lehet rólam egyszer az életbe leszállni?
És csodák csodájára megtörtént. Mind az ajtó felé kapták a fejüket, majd én is. Egy sötét, kicsit hullámos hajú, kék szemű srác jött be. A képén egy óriási vigyor díszelgett. A lányok meg majd kiestek a székből.
A srác elindult felém és megállt felettem.
- Helló, leülhetek?- kérdezte.
- Aha, persze.- mondtam és le is ült.
- A nevem Adam Hudson, én vagyok az egyik új diák. Most költöztünk ide Amerikából, a húgommal és az anyámmal.- mutatkozott be. A lányok a háta mögött még mindig fetrengtek. Igen vicces látvány volt.
- Az enyém Daniel Robertson. És én vagyok az, aki után eddig a lányok epekedtek, de most úgy látszik, hogy átvetted a helyem, szerencsére.- vigyorogtam.
- Szerencsére?? Te nem örülsz neki?- nézett rám úgy, mintha bolond lennék.
- Hát nemigazán.
- Én igen. Így minden csaj a tiéd lehet. Van, aki tálcán kínálja fel magát és az sem zavarja, ha csak egy éjszakára akarod.
- Egy éjszakára? Az nem az én stílusom.- mondtam az igazat.
- Csak nem az igazit keresed??- röhögött.- Én azt mondom, használd ki az élet adta lehetőségeket, amíg fiatal és szexi vagy, mielőtt a jön vörös sárkány és csapdába nem ejt.
- Igazán érdekesen fogalmazod meg a házasságot. Meg hogy pont vörösnek képzeled el.- nevettem.- Van egy vörös hajú csaj a suliban, és nem örül a sértegetik.
- Miért? Mit csinál? Megver?- röhögött.
- Képes rá.- mondtam.
- Jaj, de félek...- mondta hülyülve.
Sokat beszélgettünk. Órák alatt is, mert szinte mind közös volt. A menzán egy együtt ültünk egy kis asztalnál.
- Nézd! Az ott a húgom.- bökött meg, és a hátam mögé mutatott. Odanéztem. Egy fekete hajú lány állt nekem háttal. Jobban nem tudtam megnézni, pedig akartam.
Amikor végeztünk a kajával elindultunk kifelé. A húga -akinek a neve idő közben kiderül-, Lizzie Adam autójánál állt, ugyancsak háttal. Én elköszöntem Ad-től és hazamentem.
Nagyon érdekes dolog történt velem ma. Nem volt unalmas, mint a többi. De az a lány... Lizzie... Adam mesélt róla. Azt mondta, egész normális. Nem az a buta liba, hanem egy okos, és a rockzenét szereti. Ami manapság ritka. És, ha csak egyszer is, de meg akartam nézni az arcát. Nem értem miért. De vonz magához...


/Lizzie szemszöge/


Szokásunkhoz híven nem szóltunk egymáshoz. Amikor hazaértünk anyu már a konyhában várt
- Na milyen volt a suli?- kérdezte.
- Nagyon jó.- örvendezett Adam. Most valahogy jó kedvében van, egy szónál többet a család egyik tagjának sem szokott túl sűrűn mondani. Lehet, hogy beteg.
- Egész jó.- mondtam, csak hogy ne álljak ott kussba.
- És barátokat szereztetek?- folytatta anyánk nagy lelkesen. De jókat tud kérdezni!
- Igen, megismertem egy srácot, a neve Dan.- mondta vigyorogva. De beszédes kedvében van!
Beszéltünk még pár szót, majd elindultunk fel a saját szobáinkba. A lépcsőn Adam felém fordult:
- Te is láttad Dan-t, nem?
- Jé?! Hozzám szóltál? Hogy lehet ez? Hanyadika van? Ezt fel kell írni egy naptárba!- gúnyolódtam.
- Csak nem azt mondod, hogy te nem szóltál hozzá senkihez? Nem akarsz ismerkedni? Így sosem fogod elveszteni a szüzességed!- kiabálta már utánam, mert én elkezdtem szaladni.
- Barom!- mondtam hangosan, majd jól becsaptam az ajtót. Még hallottam, hogy röhög.
Néha annyira beletrafál, mindig tudja, hogy mit kell ahhoz mondania, hogy úgy rendesen megsértsen. De hát nem tehet róla, hogy nem vagyok olyan, mint az ő egy éjszakás kalandjai, hogy az első szóra szétrakják a lábukat bárkinek.
Annyira felidegesített, hogy nem mentem le vacsorázni, csak hallgattam a zenét késő estig, majd elmentem fürdeni. Végül pedig elaludtam. Az álom-sorozat megint folytatódott.

- Erdőőr vagy. A gondolatainkkal társalgunk.- magyarázta.
- De mégis hogy lettem ez?- háborogtam.
- Anyukád és az én apukám testvérek. A nagyapád, aki meghalt és itt élt, ő is őr volt. Én örököltem a géneket apukámtól, te örökölted anyukádtól.
- Akkor Tom az unokatestvérem?
- Nem. Ő Alaszkából származik, azért fehér színű.
- De az anyám is ez? És tudja?
- Nem. Ő vele nem történt meg és azt hittük, hogy te nem fogod örökölni, de úgy látszik tévedtünk. Lehet, hogy azért nem változott anyukád át sosem, mert nem volt rá szükség, hiszen nagyvárosba járt iskolába és ott nincs erdő. Ő nem tud semmit.
- És én azért változtam át mert itt élek?
- Lehet. De lehet, hogy azért mert lassan itt van a 17. születésnapod és a közeledben van vámpír, vagy azért mert...- elhallgattak a gondolatai.
- Beszélj!- utasítottam.
- Azért, mert beleszerettél abba a bizonyos vámpírba.- gondolta halkan.
Mindenki ezzel jön? Hát ez nem igaz!
- Ugye Ő is itt van és hallja, igaz?- kérdeztem Chris-t.
- Csak szagolj bele a levegőbe.- mondta, és én meg is tettem. Éreztem csodás illatát, majd kilépett a fák közül...