9. fejezet: Új diák

Ilyen autója van Olivernek.
/BMW M3 E46 Coupe/

Szép álmaim voltak. Boldog voltam. Ébredezni kezdtem. Szorosabban öleltem magamhoz azt, aki itt volt egész este. Felhúztam magam az arcához még mindig csukott szemmel. Majd megcsókoltam, szó nélkül visszacsókolt. Teljesen magára húzott. Testem tökéletesen simult övéhez. Olyan más volt most a csók, olyan szokatlan, olyan új, olyan jó. Édeskés ízt éreztem, de nem foglalkoztam vele, csak csókoltam tovább, amikor jéghideg kezek emlékezettek a pólóm alatt, hogy nem Tom-mal aludtam el. Kiszabadultam öleléséből és az ágy legtávolabbi sarkába húzódtam.

- Ne! Ne! Ne!...- motyogtam magamnak. A lábamat felhúztam, arcomat tenyerembe temettem és ráhajtottam térdemre. Mit tettem te jó ég? Nem igaz! Miért nem tudok én gondolkodni mielőtt valami hülyeséget csinálok? Miért? Most mit tegyek? Sós könnyeim pizsamámat áztatták. Ha eddig nem is, akkor most biztos meghalok.

- Stella...- szólongatott halkan Oliver, odajött hozzám és vállamra tette kezét. Leráztam magamról.

- Nem! Te most menj el! Nem akarlak látni!- nem mozdult, csak nézett rám arany szemeivel.- Mire vársz?! Tűnj már el!- kiabáltam.

- Most mit kiabálsz? Én tehetek róla?- emelte fel hangját ő is.

- Igen! Mégis miért olvasol te egyáltalán a gondolataimban? Tudtad, hogy nem rólad van szó. Minek csókoltál vissza?

- Nem tudtam, hogy kire gondolsz! Nem említettél nevet. Azt hittem rólam van szó.- védte magát.

- Igazad van.- tényleg nem gondoltam névre. Motorhangot hallottunk.

- Stella, érted jött a barátod. Ne várakoztasd meg!- kiabált fel mamám.

- Kérlek, most menj!- suttogtam erőtlenül Oliver-nek.

- Nem, most végre találtam valamilyen kapcsolatot a volt társamhoz, rajtad keresztül. Nem szakíthatsz el tőle. Nem szakíthatsz el magadtól.- kérlelt. Ezek a szavak a szívem legmélyét kezdték el mardosni.

- Menj, így is megnehezíted a döntésem.- gyötrődtem.

- Rendben, de megtalálom a módját, hogy veled lehessek. Nem adom fel ilyen könnyen.- simította meg az arcomat, amitől elpirultam. Egy halvány, de gyötrelmes mosolyos jelent meg arcán, majd távozott az ablakon keresztül. Lehet, hogy rosszul döntöttem? Mert őt is megkedveltem. Nagyon is. De én Tom-ot szeretem. Tom-ot kell szeretnem. Miattam lett újra ember, ennyivel tartozok neki.

- Siess már!- kiabált újra Nagyi.

- Jól van már na! Mindjárt.

Gyorsan felvettem egy Guns 'n' Roses-os pólót. Felkaptam a táskám.

Levágtattam a lépcsőn.

- Szia! Majd jövök.- kiabáltam vissza, de már ki is értem a házból.

A ház előtt várt a már ismerős motor. Felültem mögé.

- Szeretném, ha lassabban mennénk. Már nem vagy sebezhetetlen.- először azt hittem, hogy rosszat mondtam, mert pár percig meg se szólalt.

- Ne aggódj!- mosolygott.

Amikor odaértünk az iskolába leparkolt és együtt indultunk az épület felé. Egy ezüst színű BMW-nek támaszkodva megláttam Őt. Na nee...

Mit keresel te itt?- kérdeztem gondolatban.

Megrántotta a vállát és széles mosoly terült szét arcán. Elfordítottam a fejem, és Tom-mal haladtunk az én első órámra. Sajnos ma nem lesz közös óránk; a biosz terem előtt elköszönt és leültem a helyemre. Elővettem a füzetemet, mert írunk, de nem igazán arra figyeltem.

A ma reggel történteken gondolkoztam és az álmomon. Hozzá tartoznék? De ő vámpír, habár semmi jel nem utal arra, hogy nehezére esne ellenállni a véremnek. Tom pedig már ember, így sokkal könnyebb lesz nekünk. De, ha belegondolok mindkettőjükkel csókolóztam és jobb volt... Nem fejeztem be, mert Oliver lépett be az ajtón fülig érő szájjal. Nem gondolni semmire! Nem gondolni semmire! Koncentrálni a biológiára! Szóval ez itt van, ennek ez a feladata.- kezdtem mutogatni az egyik ábrán, de fogalmam sem volt, hogy miről beszélek. Oliver elindult felém, és mellém ült le. A szemem lesütöttem, de éreztem, hogy engem néz.

- Szóval kivel volt jobb?- kérdezte még mindig hatalmas mosollyal.

- Mi?- adtam a hülyét. Felé fordultam, lábamat felhúztam, a hátamat a falnak támasztottam.

- Tudod jól miről beszélek.- nézett rám gyönyörű szemeivel. Ne! Ne nézzen így rám! Ennek nem tudok ellenállni.

- Természetesen Tom-mal.- hazudtam, de mivel belelát a fejembe, ezért nem titkolhattam az igazat előle.

- Nézz a szemembe és úgy mondd!- emelte fel az állam.

Igen! Veled volt jobb! Fantasztikus volt! Tökéletes! Most boldog vagy??- üvöltöttem neki gondolatban.

- Igen. De figyelj rám. Csókolj meg még egyszer és utána dönts kettőnk között!

- Nem kell választanom, már döntöttem: Tom-mal maradok.- most határozottságom bizonyítására a szemébe néztem, ami hiba volt, mert meginogtam és a mondat végén elcsuklott a hangom.

- Ezt még megbeszéljük, de most jön a tanár.- mondta.

Nincs mit megbeszélnünk.- szögeztem le. Mire kaptam egy szúrós pillantást tőle.

- Gyerekek, hadd mutassam be új diákunkat, Oliver Damon-t.- mutatta be nekünk a tanár.- Ha neki nem sikerül a dolgozat akkor nem lesz beírva.- a kis mázlista.

Nem sok feladatot tudtam a dolgozat kérdéseiből, már be akartam adni a lapot, amikor az eltűnt előlem, majd egy szempillantás múlva tökéletesen kidolgozva került vissza elém. Oliver... Ránéztem és mosolygott, mint mindig.

A dolgozatok be lettek szedve, az óra unalmasan zajlott tovább.

A bal kezemmel a fejemet támasztottam, mert azt hittem mindjárt elalszok az unalmas magyarázástól; a jobb a térdemen pihent, amikor valami kellemesen hideg kezdte simogatni kezem fejét, majd megfogat azt.
Engedd már el!- elengedte.- Na azért!

Az óra véget ért. A többi óra is unalmasan telt. Ebédlőbe Amy-vel ültem.

- Te láttad már azt az új diákot? Irtó jól néz ki! Ó az a barna haj, és azok az arany szemek...- áradozott Amy. Én közben az ebédlőt kémleltem. Meg is találtam Oliver-t, aki épp Amy felé pillantott és röhögött.

Jól van már na! Ne nevess!- fegyelmeztem gondolatban. Tom jelent meg asztalunknál, leült mellém és egy csókkal üdvözölt. Mikor végzett egy futó pillantást vetettem Oliver felé, akinek arcáról eltűnt az összes vidámság. Jobban láttam rajta vámpír énjét, de aki nem tud ilyeneket, csak a sima emberi dühöt látták benne.

- Van még órád?- kérdezte Tom.

- Nincs.

- Rendben, akkor hazaviszlek.

- Remek.- felálltunk az asztaltól és elköszöntünk Amy-től.

Éppen száguldottunk haza, amikor motorzajt hallottam mögöttünk. Hátranéztem: az ezüst BMW volt az.

Menj már a dolgodra!- üzentem neki.

Az autó motorja felbőgött és hatalmas sebességgel száguldott el mellettünk. Félelmetes látványt nyújtott a feltuningolt ezüst szörny.

Amikor hazaértünk Tom nem akart bejönni. Felmentem a szobámba, de tanulás helyett beraktam egy Guns 'n' Roses CD-t és max-ra vettem a hangerőt. Mamám úgy sincs itthon, így őt nem zavarom vele. Szomszédok sincsenek.

Hanyatt dőltem az ágyon, becsuktam a szemem és élveztem a zenét.

A egyik kedvenc számom volt éppen -a Live and let die-, amikor hirtelen a szám a felénél megállt. Felültem és Oliver áll az ágyamnál, kezében a HIFI távirányítóval, száján a már jól ismert vigyorral. Ne mááár!- és visszadőltem az ágyra.

- Figyelj már rám! Valamit még meg kell beszélnünk.

- Én nem akarom! Menj el! Szállj ki az életemből! Kérlek!- a mondandóm elején még határozott voltam, de végére már megint meglágyultam pillantásától.

- Nem! Én kérlek téged!- megfogta egyik kezem és felhúzott az ágyról. Derekamat szorosan magához húzta, arca közelített az enyémhez.- Kérlek!...- lehelte szinte hangtalanul, és ajkai vészesen haladtak az enyémek felé...