5. fejezet: Félelem és igazság

Az ébresztő csörgött. Lecsaptam az órát. De minek csörög, mikor hétvége van? Meghülyültem? Kedd óta nem látták őket -több, mint négy napja-, most meg szombat van. Ez alatt az idő alatt nem csináltam mást, csak a könyvekbe temetkeztem. De nem a tankönyvekbe, hanem: kiolvastam az Alkonyatot. Most az Újholdnál tartok. Ez a rész nagyon emlékeztet a saját életemre. Csak az enyémben nem voltak se vámpírok, se farkasok. Vagy mégis? Mi van, ha Tom erről beszélt? De Ő nem vámpír, mert: kék a szeme, a teste nem jéghideg. De nem is vérfarkas: mert nem is forró a bőre. De akkor mi volt a szemével? Hogy lett fekete? És miért nem jelentkezik? Lehet, hogy már nem is érdeklem. Ki kell vernem a fejemből! Ez így nem mehet tovább! Hisz nem is ismerem.

Elmegyek a tóhoz.- határoztam el. Az egyik táskámba összepakoltam pár dolgot, ami kellhet: víz, kaja, pléd -az a pléd, amin Tommal aludtam-, MP3 lejátszó. Indultam is. A földszinten összefutottam Mamámmal:

- Hát te hová mész ilyen korán? Szombat van. Pihenj!

- Sétálok. Ebédre lehet, hogy nem jövök haza. Ennivalót vittem, tanulnivalót is. Friss levegőn jobban tudok koncentrálni.- hazudtam, egy tankönyvet sem pakoltam be.

- Rendben... Majd jössz... Szia!- mondta bizonytalanul.

- Szia!- köszöntem, és már ott se voltam.

Az ösvényt könnyen megtaláltam. Jó volt végre friss levegőt szívni. Napok óta csak iskolába menet voltam kint. Szép idő volt, a madarak csiripeltek, költözni készültek, gondolom.

Mellettem az egyik bokorból egy csapat madár szállt fel. Odafordultam, és egy hatalmas, fehér farkas bukkant elő a fák közül. De nem ez volt a legfurcsább: a szeme tűzpiros volt. A lábam nem akart megmozdulni, a kezem remegett. A szívem a torkomban hevesen vert, a lélegzetem felgyorsult. A farkas óvatosan közelebb jött, csapzott volt, mintha napok óta nem pihent volna és egyfolytában futott volna. A lábam elindul végre, de nem hogy elvitt volna innen, hanem egyenesen az állat felé tartottam. Az meg először megijedt, majd ő is elindult felém. Már csak egy lépés választott el minket, amikor megálltunk. Ártatlan szemekkel nézett rám. A kezem a feje felé tartott, tűrte, amikor megsimogattam. A szemébe néztem és piros szeme feketedni kezdett. Feketedni? Azt meg hogyan? A farkas elhúzta a fejét a kezemtől és az erdő felé futott, majd eltűnt a fák sűrűjében.

Most bediliztem? Biztos megőrültem. Emberek szemét is látom már változni. Furcsa lényeket látok, és annak a szeme is változik.

Elindultam a tóhoz. Percenként hátranéztem, mert olyan érzésem volt, mintha követnének. Nemsokára oda is értem. A plédet leterítettem a partra. Eldőltem rajta, lehunytam a szemem, próbáltam pihenni, hátha itt megy. Már az alvás szélén álltam, amikor meghallottam, hogy valaki a a nevemet mondja:

- Stella!- rögtön felismertem, hogy ki az.

- Tom!- rögtön kinyitottam a szemem és felültem. Nagyon fáradtnak tűnt, de még mindig nagyon helyes volt.- Te meg, hogy kerülsz ide? Hol voltál eddig? Honnan tudod, hogy itt vagyok? Miért...- árasztottam el kérdéseimmel, de számra tette a kezét.

- Ezért vagyok itt, ezt szeretném elmagyarázni, és ez az amit pár napja el akartam mondani.

- Én nem értem, de mindegy.- értetlenkedtem. Leült mellém.

- Ez az ami után szerintem kerülni fogsz, de tudnod kell róla.

- Még mindig nem értem. És nem foglak elkerülni.

- Azt nem tudhatod. Kezdhetem?- nézett rám kérdőn.

- Igen.

- Én és a testvéreim úgynevezett erdőőrök vagyunk. Különböző állatokká tudunk változni. És, ha dühösek leszünk, akkor átváltozunk farkassá.- nagyon nyugodtan beszélt, tátott szájjal bámultam rá, mint akinek kínaiul beszélnek, de nagyon is értettem. Mindegy, nem fogom elkerülni! Nem érdekel mi Ő! Már egy ideje meg se szólaltam, úgyhogy valami értelmeset kéne kinyögnöm.

- És.. és.. mitől véditek az erdőt?- dadogtam.

- Pontosan nem is az erdőt védjük, hanem az erdőben élő állatokat, és főképp az egyszarvúakat.- mondta teljes nyugodtsággal.

- Azok nemcsak a mesékben vannak?- a hangom egy oktávval magasabban szólt.

- Nem.- mosolygott.

- És hogy kerülnek ide?- ráncoltam össze a homlokom.

- Amióta az erdő itt van ők itt élnek. Nem minden erőben vannak. Itt azért vannak, mert ezt a tavat egy földalatti forrás táplálja. Az unikornisoknak ilyen hely kell.- eddig értettem, habár teljesen hihetetlen volt.

- És mitől kell megvédeni őket?- erre kíváncsi vagyok.

- Farkasoktól, vámpíroktól.- értetlenül néztem rá.- Igen, vámpíroktól, állítólag jobb a vérük mint az emberé. És nem minden vámpír olyan, mint amilyenek a kedvenc könyvedben vannak.- mosolygott, mire én csúnyán néztem rá.- Mert vannak olyanok is persze, és ők tisztelik is az egyszarvúakat. De akik embervért is isznak, azok simán megölnék őket.

- És milyen állattá tudtok változni?

- Bármilyenné.

- És csak úgy, hogy most eldöntöd, hogy madár leszel és már az is vagy?- egy kicsit bonyolultan megkérdeztem, de remélem érti.

- Nem. Kell egy olyan állat és mélyen a szemébe kell néznem, koncentrálni, és már az is vagyok. De a külső tulajdonságaink megmaradnak, például a szem és a haj színe, ami a bunda vagy toll színe lesz az átváltozás után.- logikus.

- És, ha dühösek vagytok, akkor hogy változtok farkassá?- ez is nagyon érdekelt, mint minden Vele kapcsolatos dolog.

- Nem úgy, mint az Alkonyatba.- csúnyán néztem Rá, de ő csak nevetett.- A szemünk elkezd feketedni, majd amikor eléri a legsötétebb árnyalatot, akkor átváltozunk, és amikor ez megtörtén már piros a szemünk.- eszembe jutott a farkas.

- És a bundátok az fehér?- kérdeztem, pedig biztos voltam benne, hogy a válasz: igen.

- Nem.- mi??

- Hogy-hogy?- ezt most megint nem értem.

- Mindenki másé fekete, de az enyém fehér. Az idősebbek azt mondják ez azért van, mert én a szerelem miatt lettem dühös arra a féregre, és így fehér lettem. Persze mindenki közülünk változott már át azért, mert valaki bántotta a szerelmüket, de nekem ez volt az első farkassá változásom, nekik meg már a sokadik.

- Szerelem miatt?- csak ez a két szó járt a fejemben.

- Igen.- kicsit elvörösödött.- Mert te, hogy érzel?- gyönyörű, kék szeme az enyémbe fúródott, most én vörösödtem el, mire széles mosoly terült szét arcán.- Én se akartam elhinni, amikor az idősek mondták, hisz még alig ismerjük egymást.

- És miért követtél engem nyúl és farkas alakban?- az arca megkomolyodott.

- Nyúlként azért voltam a nyomodban, mert egy hatalmas falka farkasnak fáj a foga az egyszarvúakra. Más erdőből már jelentették, hogy erre tartanak. Valamikor megváltoztatják az irányukat, de van amikor pont erre tartanak, és bármikor ideérhetnek. És, ha megtudják, hogy te tudsz róluk, akkor akár meg is akarhatnak ölni. Ezért mondtam, hogy bajt hozhatok rád. Farkasként meg azért követtelek, mert amikor átváltoztam nem tudtam lenyugodni, ezért kerestelek meg téged, mert ha egy ember hozzánk ér valamilyen formánkban, akkor visszaváltozunk. A szemünk el kezd feketedni, majd amikor eléri az eredeti színének valamilyen árnyalatát akkor visszaváltozunk. Ezért nem hagytam, hogy hozzám érj amikor nyúl voltam.

- És amikor farkas voltál akkor miért mentél el?

- Azt hittem rájössz, mert ez a könyvedben is benne van.- mosolygott. Rögtön rájöttem mire gondol. El is vörösödtem, Ő meg röhögésben tört ki.

- Ja, ruha!- ekkor már én is nevettem.

- Meg akarsz ismerkedni a többiekkel? Szívesen elviszel hozzájuk.- ajánlotta fel pár perc után.

- Persze!- egyeztem bele rögtön. Megragadta a keze, felrántott a plédről, amit aztán felvett a földről, beletette a táskámba, és felvette a vállára. Kézen fogva indultunk a sűrű, ijesztő erdőbe, be is pánikoltam volna, ha nem Ő fogja a kezem.