12. fejezet - Második csapás

- Mi lenne az?- kérdezte a főnök.

- Gyorsabbak, mint az gondoltuk volna. Már mindketten az utolsó akadálynál tartanak: a vérfarkasoknál.

- Remek. Mindjárt kezdődik a móka.

- És ki fog győzni?- kérdeztem egy kis idő után, amikor már kiment az őr vagy mi.

- Természetesen aki hamarabb ideér.- válaszolt a főnök.

- És, ha egyszerre érnek ide?

- Azt kétlem.

- De, ha mégis. Akkor ki lesz a győztes?

- Akit választasz.

- Akkor mi értelme volt beleszólni az életembe, ha én választok? Mert amúgy is kellett volna döntenem közöttük.

- Igen, ez igaz. De érdekesebb, ha nyomás alatt kell választanod, mert akkor tényleg azt fogod akit jobban szeretsz.

- Miért? A "vesztessel" mi történik?- emelkedett a hangom egy oktávot.

- Meghal.- hajolt bele a képembe mosolyogva. Majd kiegyenesedett.

- És miért jó magának, ha megöli az egyiket?

- Egyébként is meg kéne ölnöm valamelyiket, de így legalább az egyik életben marad.

- Miért kéne megölni őket?- kérdeztem.

- Kaptam egy parancsot, hogy Tom-ot és Oliver-t öljem meg. Tom-ot azért, mert már ember és sokat tud a mi világunkról. Oliver-t meg azért, mert sok borsot tört már az orrunk alá, amikből nem szeretnék egyet sem felsorolni. Én mondtam, hogy az feltűnő lenne, ezért annyit engedtek nekem, hogy az egyik szabadon elmehet, persze csak, ha nem beszél senkinek. És én egy kis játékkal tettem érdekesebbé.

- De én is tudok a világukról. Engem miért nem akarnak megölni??- mekkora hülye vagyok, örüljek már hogy én élhetek, de milyen élet lenne ez akármelyikük nélkül is??

- Mert te egy vámpírnak a hogy is mondjam? Újjászületése vagy, nem tudom másképp mondani. Egy vámpírnak, aki az előző életeiben mindig vámpír lett, de mindig tett valami olyat, hogy újból le kell élnie egy életet, hogy megtanuljon valami fontosat az életről. Ha megtanulta akkor véget ér az újjászületés.

- És mit kell megtanulnom?- már megint egy természetfeletti hülyeség, amit nem értek.

- Mi azt nem tudhatjuk. Oliver sem tudja, sőt ő nincs is tisztában vele, hogy ilyen jelentősége van a te újjászületéseidnek. Azt hiszi, hogy csak véletlen. De mindennek megvan a maga oka. Semmi sem történik ok nélkül.

- Aha.- mondtam inkább csak magamnak.

Valamit tennem kell. Valahogy üzennem kell nekik. Oliver! Oliver, remélem hallasz. Ez egy csapda, keresd meg Tom-ot és mondd meg neki, hogy hagyjatok itt. Meneküljetek, megakarnak ölni titeket. Az egészet elmagyaráztam neki gondolatban, remélem ilyen távolságból meghallja.

Bárcsak tudnám, hogy hol vagyunk. De mit számít? Inkább én haljak meg, mint ők. És, ha nem mentik a saját életüket, ha segíteni akarnak?

És mi van, ha egyszerre érnek ide? Akkor választanom kell. De kit? Mi alapján döntsek? Ó, Istenem! Miért vagyok én ekkora ribanc? Igen, az vagyok. Hogy képzelem én azt, hogy kettővel kavarok?

Vajon mi lenne, ha majd azt mondanám, hogy egyik se kell? Akkor talán elengedné őket. Vagy mindkettőt megöli. Remek.

Vagy azt mondom, hogy inkább engem öljenek meg. Nem akarok egy olyan világban élni, ahol az egyikük nincs. De melyikük elvesztése okozna nagyobb fájdalmat? Tom, mert miattam lett ember és megérdemelne egy teljes életet. De tényleg nem tudok más indokot mondani? Igaza van mindenkinek, csak bűntudatból vagyok vele.

És Oliver? Mit érzek iránta? Nos, ha el akarom rejteni az igazságot, akkor azt mondanám, hogy szeretem, de nem annyira mint Tom-ot. De nem, ez nem igaz. Mert akármennyire is fáj, de megkedveltem. Nem! Ez is csak a valóság elfedése. Szeretem! Nagyon! Igen! Kimondtam. De ez nem jelenti azt, hogy ha ő ér ide előbb, akkor a nyakába ugrok. Két okból is:
A) mert megvagyok kötözve
B) mert Tom-mal kell maradnom. Ha szerelemből, ha bűntudatból, nem érdekel. Vele fogok maradni. De akkor meg állandóan keresném a kapcsolatot Oliver-rel, hogy titokban, de vele legyek. De mi van, ha megölik? Tudnék Oliver nélkül élni? A válasz: nem.

Mindent elrontottam. Elegem van. Most rögtön szólok, hogy öljenek meg, és őket hagyják elmenekülni.

- Én... én...- próbáltam keresni a szavakat, de nem ment. Valami csörömpölés hallatszott kintről. Majd az ajtó betört és az őr gurult be a hozzánk. Majd az ajtón belépett két alak és egy négylábú állat. Ezek velük vannak?

Majd a fényben megláttam az arcokat: Tom, az állat Chris; és egy ismerős, de mégis idegen arc volt legelöl: Oliver, szeme a legfélelmetesebb piros árnyalatban pompázott, vicsorgott és hatalmas metszőfogain megcsillant a holdsugár, ugyanis este van.

Majd minden olyan gyorsan történt: mindenki egymásnak esett, én valahogy kiszabadultam a kötél fogságából és felálltam, majd egy hatalmas fájdalmat éreztem a bal oldalamon, ami egészen a hátam közepéig haladt tovább. Valami megcsikart, a földre estem és a sebből ömleni kezdett a vér, majd minden elsötétült. Azt hittem meghaltam. De ekkor még nem tudtam, hogy sokkal rosszabb történik...