14. fejezet - A mesék nem végződnek happy end-el

- Mindig vártam azokat az órákat, amelyek közösek voltak vele.- mesélte Oliver.- De ő mintha emberszámba se venne. Nem foglalkozott velem, alig nézett rám. De amikor megtette valahogy sötétebbnek láttam tekintetét. Nem tudtam mire vélni. Nem értettem miért viselkedik így. Amikor elhaladtam egy terem előtt mindig benéztem a nyitott ajtón, hogy bent van-e, de közben haladtam előre. Így történt, amikor haladtam előre, de hátra felé néztem és beleütköztem valakibe. Ő volt az. Máskor csak annyi tűnt fel, hogy a szeme aranyból sötétebb barnára változott, de akkor teljesen fekete volt. Eltátotta ő is a száját és láttam, hogy szemfogai egy átlagos emberénél sokkal hosszabbak voltak. Nem hittem a szememnek, nem mozdultunk csak néztük egymást. Majd hirtelen eltűnt. Egyet pislogtam csak, de már nem volt sehol. Nem értettem. Nem láttam, hogy bármit is csinált volna, csak a következő pillanatban sehol senki. Összezavarodtam. Hazamentem és hát elmondtam bátyámnak, akivel bármit megbeszélhettem -eddig-. Mert most teljesen hülyének nézett. Valami ostoba ötlettől vezérelve elmondta anyámnak. Igaz csak egyszerű viccnek szánta, de anyám nagyon komolyan vette. Elküldött egy pszichológushoz, akinek először egyáltalán nem mondtam semmit erről, de adott valami gyógyszert, amit anyám belém erőltetett. És valami "véletlen" folytán a következő "kezelés" során mindent elmondtam. Anyámnak tanácsolta az intézetet csak a saját érdekemben, és ő beleegyezett, igaz ő csak segíteni akart. Az intézetben szar kaját adtak, gyógyszerekkel tömtek, amik rémálmokat okoztak. Ezektől még a legépebb eszű ember is elhiszi, hogy bolond. A szüleim minden hétvégén meglátogattak, akiknek az orvos bemesélte, hogy romlik az állapotom. Nem értettem az okát. Miért akarja mindenáron elhitetni mindenkivel -még saját magammal is-, hogy megőrültem? Egyik este nem vettem be az orvosságot, de emiatt aludni se bírtam. Próbáltam magam meggyőzni, hogy nem ment el az eszem. Nem ment el az eszem. Nem ment el az eszem.- ekkor ásítottam egy hatalmasat.- Sajnálom, nem akartalak untatni. Aludj nyugodtan. Nem sértesz meg vele.

- Nem! Nagyon érdekel, és izgalmas. Mesélj még! Nem azért ásítottam mert unalmas.

- De aludnod kéne tényleg.

- Nem kell! Mond el a véget!

- Jó, de csak röviden.

- Rendben.- mondtam szomorúan.

- Megjelent az ablakban, kiszabadított, átváltoztatott és boldogan éltünk, pont, pont, pont...- hallottam egy kis mosolyt a hangjában.

- És, hogy lehet valakit átváltoztatni?- ez a kérdés eddig eszembe se jutott.

- Hosszú és bonyolult. Majd máskor, most aludj.

- Jajj, tényleg. A nagyimnak mint mondjak?

- Épp jókor jártam a szobádban és mondta, hogy sürgősen el kell utaznia valahova, és hogy két hétig távol lesz. Úgyhogy maradhatsz nyugodtan, ha akarsz.

- Akkor rendben.- és ismét ásítottam.

Nagyon nehezen elaludtam, és rémálmok gyötörtek. Láttam, hogy hat vámpír állt Tom teste felett és csak szúrják bele a dárdákat kíméletlenül. Láttam, hogy hallott, hogy már rég meghalt szörnyű kínok között, de ők csak döfködik tovább a vértócsában fürdő, immár élettelen testét. Próbáltam közelebb jutni, de csak egy helyben futottam. Majd a vámpírok elálltak az útból és Tom felemelte a fejét.

- Megöltél...- mondta és rögtön felébredtem. Oliver aggódó pillantásával találtam szemben magam.

- Jól vagy?- hangja is tele aggodalommal és törődéssel.

- Nem.- mondtam meg az őszintét, szorosan hozzábújtam és sírni kezdtem.

- Mi történt?- aggódott még mindig.

- Rosszat álmodtam.- szipogtam mellkasába.

- Elmondod?- kérdezte óvatosan.

- Azt... azt..., hogy Tom...- alig bírtam a zokogástól beszélni.- Tom... azt mondta, hogy én... én öltem meg.- még jobban sírni kezdtem.

- Sss.. nyugodj meg! Nem tehetsz semmiről. Te is megsérültél. Én tudtam volna neki segíteni, de...- hibáztatta magát, ezért félbeszakítottam.

- Nem a te hibád. Nem segíthetsz egyszerre mindenkinek.- simítottam végig arcán és közben a szemébe néztem. Majd visszahajtottam fejem a mellkasára.

Folytattam a sírást, ő meg simogatni kezdte a hátam. Mi lenne velem, ha ő nem lenne? Hogy tudnék elviselni ekkora megrázkódtatást nélküle? Most ő jelenti számomra a mindent. Ő a vigaszom, a támaszom.

Próbáltam megnyugodni, ami sikerült, mert újra elaludtam. Az álmok elkerültek, valamennyire ki tudtam pihenni magam.

A madarak csivitelésére ébredtem, ami most idegesített. Kinyitottam a szemem és a szikrázó napsütés miatt be is csuktam. Majd nyújtózkodtam és ásítottam egy hatalmasat. Semmi kedvem nem volt felkelni.

- Jó reggelt.- súgta a fülembe Oliver.

- Jó reggelt.- és eszembe jutott, hogy tartozik nekem.

- Mivel is?- kérdezett rá a gondolatomra. Mintha nem tudná...

- Hát a vámpírráválással. Szóval, mondhatod.- adtam ki az utasítást viccesen.

- Huhh, hát először is egy ember testébe valahogy vámpír sejteknek kell kerülnie. Lehet például, hogy a vámpír megharap egy ember, de nem nem öli meg a vérveszteséggel. Azok a sejtek egy hónapig "várakoznak" és szaporodnak az ember szervezetében. Arra várnak, hogy egy hónap leforgása alatt embervért kapjanak a teljes átváltozáshoz. Lehet ez szinte rögtön a sejtek bekerülése után is, de lehet a 29. napon is. Mert az az egy hónap az 30 nap. De ha letelik az idő és nem kapnak embervért, akkor elkezdik pusztítani az emberi sejteket, így mondhatni belülről "falják" fel az illetőt. Ha kap vért akkor pár nap alatt lezajlik az átváltozás.

- Ez érdekes.- mondtam mikor már befejezte.- És te is így lettél vámpír?

- Neeem...- éreztem a hangján, hogy nem akarja elmondani.

- Hát hogy?- kíváncsiskodtam.

- Azt nem mondom el.- szögezte le.

- Nee máár. Mondd el!

- Nem fontos. Kérdezz mást, ha még van kedved.

- Van más képességed is?- ez még érdekelt.

- Nincs. Sajnos.- vágott egy grimaszt.

- És Amelia-nak milyen képessége volt?

- Neki egy nagyon hasznos "jutott". Mindenki képességét képes volt blokkolni, vagy átirányítani másra. Mondjuk, ha neked ez lenne, és én a gondolatodban olvasok, akkor ezt tudod blokkolni, és akkor nem hallok semmi. Vagy átirányítod mondjuk a mamádra és akkor az ő gondolatait hallom a tieid helyett. De meg tudom különböztetni a hangokat.

- Ez tök jó!- jegyeztem meg.- Nekem is ilyen kell.

- Vigyázz mit kívánsz.

- Miért?

- Mert ahhoz vámpírrá kell változnod, és lehet, hogy nem is ilyen képességed lesz.

- És miért olyan rossz, ha vámpírrá változok?

- Mert nehéz kezelni az ösztönöket. Folyton ölni akarsz és megsebezheted a hozzád közelállókat. Meg kell tanulnod kezelni a helyzetet és az hosszú idő.

- Értem. A szemfogas-dolog az hogy van?

- Ahogy a szemünk sötétedik, úgy a fogunk kinő közben. Más valami még?

- Nincs.

Teltek, múltak a napok, a hetek. "Visszaköltöztünk" a szobámba, nehogy mamámnak feltűnjön valami. Próbáltam a bánatom nem mutatni előtte, de teljesen becsapni nem tudtam. Sokszor rákérdezett, de azt mondtam mindig, hogy csak fáradt vagyok. Ami igaz is, mivel alig tudtam aludni. Amikor tudtam, akkor is Oliver-rel. Nélküle gyötörnek a rémálmok. Nem is álmok, inkább csak álom, mert mindig csak az az egy jelenet kísért. Egyik délután, amikor suliból hazajöttem így fogadott:

- Vadászni kéne mennem. Megleszel egyedül?

- Meddig tart a vadászat?- nem akarok sokáig egyedül lenni.

- Egy óra. Nem soká jövök. Szia.- nyomott egy puszit a homlokomra.

- Szia.- köszöntem én is, majd kiugrott az ablakon.

Gondolkoztam, hogy mit kéne csinálnom addig, de zenét nem akartam hallgatni. Csak a gondolataimra akarok koncentrálni. Lefeküdtem az ágyra és a plafont bámultam.

Nehéz megbirkózni azzal, hogy az emberek megszületnek, de végül meghalnak. Van aki öregen, de van aki fiatalon, túl fiatalon. Tom is egy volt ezek közül. Ártatlan volt, de mégis elvette az élet tőlem. Lenne ennek valami oka? Nem hiszem. Nem tett semmi rosszat, amivel kiérdemelhette Isten haragját. De meg kell birkóznom vele. Nem mondhatok semmit a nagymamámnak, se Amy-nek.

Csak Oliver-rel tudtam beszélni ezekről, de nem akarom azzal zavarni, hogy mennyire is szerettem Tom-ot, mert tudom, hogy hogyan érez irántam. És ami a legnagyobb baj, hogy én is így érzek iránta. De még nem vagyok túl Tom-on teljesen. Szeretném, ha Oliver boldog lenne, és szeretnék én is az lenni, és tudom, hogy vele az lehetek, de nem akarom megbántani, azzal, hogy még nem állok készen a vele való kapcsolatra.

Az idő gyorsan eltelt. Oliver rettenetes arccal ugrott be az ablakon. Mi történhetett? Felültem.

- Találkoztam az őrökkel.- értetlenül néztem rá.- Erdőőrök. Azt mondták, el kell mennem innen.

- Miért?- kérdeztem sürgetően.

- Mert vámpír vagyok. Veszélyforrásnak tartanak. Mondták, hogy így is sok bajt okoztam már. Ők is engem vádolnak Tom halála miatt. Vagy elmegyek, vagy megölnek. Még ma el kell tűnnöm.

- Ne... azt ne... én nem...- beszélni sem tudtam, felkeltem és odamentem hozzá. Szorosan megöleltem.- Nem mehetsz el. Ezt nem... nem gondolhatják komolyan.

- De igen.- suttogta, visszaölelt és fejét ráhajtotta az enyémre. Egy kicsit elhúzódtam tőle és nyakánál fogva próbáltam közelebb húzni magamhoz. Meg akartam csókolni.- Nem lehet.- állított meg a közeledésemben Oliver.

- Miért?

- Ha megcsókollak, akkor nem leszek képes itt hagyni téged.

- Akkor ne hagyj itt!

- Nem bújhatok el előlük. Meg sem ölhetem őket, mert akkor ki védené az erdőt? Mégis mit tegyek akkor?- tette fel a költői kérdést.

- Én megyek veled.- láttam az arcán, hogy nem várt választ, vagy ha igen, akkor nem ezt.

- És mit mondanál a mamádnak? A szüleidnek?

- Nem tudom.- hajtottam le szomorúan a fejem, mert beláttam, hogy igaza van.

- Mennem kell.- mondta pár perc csönd után.

- Még ne...- próbáltam maradásra bírni.

- Muszáj.- felemelte az államat és közelíteni kezdett. Pár milliméterre az ajkaimtól megállt, becsukta a szemét, mély levegőt vett.- Szeretlek.- majd eltűnt.

- Én is.- mondtam halkan, pedig már messze járt.

Elment. Tudtam, hogy nem lesz olyan, mint amikor Tom ment el, mert akkor Ő volt itt és segített átvészelni. De most egyedül leszek, nem lesz velem senki, hogy túljussak rajta. De most nem fog menni. Még egyszer nem tudom végigcsinálni, főleg egyedül. Elvesztem...



Tudom, hogy meg akartok ölni, és jogosan is! De még csak a 14. fejinél tartunk szóval ne keseredjetek el!!
Megírhatjátok, hogy Tom-ot vagy Oliver-t hiányoljátok-e jobban, hogy legszívesebben megfojtanátok, de ne aggódjatok!! (Szeretnék kotyogni, hogy jobb kedvetek legyen, de... ááá nem szabad.!! :S)

3 komit. Nagyon-nagyon megköszönném.^^