13. fejezet - Halál

Elviselhetetlenül fájt az oldalam, mintha a karmolások egészen a csontomig hatoltak volna. A levegővétel is fájt. De erősnek kell lennem, ki kell jutnom innen. Ki próbáltam nyitni a szemem, de nem sikerült. Majd meghallottam a hangokat.

- Stella, kérlek, kelj fel! Kérlek, ne halj meg! Maradj velem, Édes!- mondta elgyötört, mély, rekedt hangon Oliver. Csatát vívtam a szemhéjammal, ami nem akarta, hogy meglássam a külvilágot, de én győztem és megláttam a hangjánál is gyötrelmesebb arcát. Piros szemei könnyeivel küszködtek. Mellettem térdelt. Nagy nehezen szétnéztem: a harc még mindig zajlott, majd megláttam Tom-ot. A földön feküdt, teste vértócsában fürdött. Oda akartam kúszni, de Oliver megragadta a kezem.

- Engedj!- parancsoltam rá. Megrázta a fejét.- Engedj már el!

- Sajnálom.- suttogta. És láttam hegyes szemfogait.

- Mit?- felvett a földről. Mélyen a szemembe nézett.

- Meghalt...- suttogta alig hallhatóan.

- Nem! Hazudsz! Tegyél le!- ütögetni kezdtem mellkasát.

- Sss... Mennünk kell! Nem tehetünk semmit...- sírva fakadtam és fejem mellkasára hajtottam. Csak sírtam és sírtam, míg el nem nyomott az álom...

Nem tudom mennyi idő telt el, de egy puha, ismerős ágyon ébredtem. Kinyitottam szemem, hogy körül tudjak nézni. Jól sejtettem, Oliver-nél vagyok. Ő a szekrénynél állt és véres ingét gombolta ki. Végignéztem magamon: a farmerom és a melltartóm volt rajtam csak. ??? Az oldalamon egy széles kötés volt.

- Valahogy el kellett látnom a sebeidet.- válaszolt Oliver a ki nem mondott kérdésemre.- Meg különben sem láthattam volna olyat, amit még eddig nem.- értetlenül ráncoltam össze homlokom.- Hát, gondolom, hogy Amelia-val nem csak az arcotok az egyforma.

- Idióta!- förmedtem rá.- Miért nem küldted haza Tom-ot? Miattad halt meg!

- Azt hiszed nem tudom!?- kiabált ő is. Majd levette az ingét, és felvette azt, amit előkészített.

- És akkor miért engem mentettél meg?!

- Mert szeretlek, azért!- kiabált még mindig.

- De miért?!- kérdeztem ordítva, igaz nem volt sok értelme.

- Mert hülye vagy, azért!- üvöltött tovább.- Hozok valamit inni.- mondta valamivel halkabban, habár nem épp társalgási hangnemben. Kinyitotta az ajtót.

- Nem kérek!- kiáltottam utána.

- Akkor... akkor csak megyek friss levegőt szívni.- kiabált vissza.

- Remek! Menj csak!- mondtam dühösen. Becsapta az ajtót, én pedig halk káromkodásba kezdtem, de tudtam, hogy hallja. Alig telt el két perc és már meg is bántam mindent, amit mondtam. Ő is elveszítette Tom-ot, még ha nem is bírta. És hibásnak érzi magát a haláláért.

Felkeltem az ágyból, igaz sajgott minden egyes porcikám. Odamentem a szekrényhez, kivettem belőle egy sötétkék inget, felvettem és elindultam megkeresni Oliver-t.

A teraszon volt, a lépcsőn ült, fejét tenyerébe temette. Leültem mellé és átkaroltam.

- Sajnálom... én... én... nem akartam...- nem tudtam befejezni, mert elfogott a sírás.

- Sss... semmi baj. Én sajnálom.- visszaölelt, én pedig hozzábújtam.

Nemsoká az eső is eleredt, mintha az ég is sírni kezdett volna fájdalmában, fázni kezdtem. Oliver felkapott a karjaiba és emberi tempóban vitt vissza a szobájába. Letett az ágyra és el akart menni, de én megfogtam a kezét.

- Ne hagyj egyedül...- szipogtam. Sóhajtott egyet, majd bebújt mellém. Szorosan bújtam hozzá, ismét sírni kezdtem.

- Ö.. Tom gondolatban valami olyasmit üzent, hogy hallgasd meg ezt a számot.- mondta, és felvette a Hifi távirányítóját -legalábbis gondolom hogy azt, mivel utána elindult a zene-. Egyből felismertem:

Guns 'n' Roses - Don't cry:

Ne sírj

Beszélj hozzám halkan
A szemed elárul valamit
Ne hajtsd le szomorúan a fejed
És kérlek ne sírj
Tudom, mit érzel; én
Én már átéltem ezt
Valami megváltozik benned
S nem tudod

Ne sírj ma este
Én még mindig szeretlek kicsim
Ne sírj ma este
Ne sírj ma este
Mennyország van feletted
És ne sírj ma este

Suttogj nekem
És sóhajts
Adj egy csókot, mielőtt
elköszönsz
Ne vedd olyan komolyan
És kérlek, ne vedd a szívedre
Majd gondolok rád
És az együtt töltött időre...kicsim

És ne sírj ma este
Ne sírj ma este
Ne sírj ma este
Mennyország van feletted
És ne sírj ma este

És kérlek emlékezz, hogy én sosem hazudtam
És kérlek emlékezz rá
Hogyan éreztem; drágám, most
A magad útját kell járnod
De minden rendben lesz, édesem
Holnap már jobban érzed majd magad
Hajnalodik, kislány

És ne sírj ma este
Ne sírj ma este
Ne sírj ma este
Mennyország van feletted
És ne sírj
Soha ne sírj
Ne sírj ma este
Talán egy nap
Ne sírj
Soha ne sírj
Ne sírj
Ma este

Az egyik kedvenc számom volt, és az talán a legszomorúbb. Valahogy elállt a könnyem, de nem tudtam aludni.

- Aludnod kéne.- mondta halkan Oliver.

- De nem tudok. Mesélj valamit!

- Miről?

- Nem tudom. Mondjuk Amelia-ról.- ajánlottam.

- Hát... nem tudom... mit akarsz róla hallani?

- Hogy milyen volt a személyisége, és nem tudom... hasonlók.- tényleg nem tudtam mit akarok megtudni, de érdekelt.

- Huhh... kezdjük mondjuk az elején, az első nappal, amikor először megláttam. Egy átlagos napnak tűnt, de amikor megpillantottam arany színű tekintetét, elvesztem bennük és rögtön tudtam, hogy valami megváltozik...


Sziasztok! Itt a friss! Nagyon sajnálom! Bocsánatot kérek a Tom-fanoktól, de meg kellett tennem...:S
Az Guns n Roses számot itt meghallgathatjátok: http://www.youtube.com/watch?v=zRIbf6JqkNc
/ A szövegben a piros sorok azért vannak pirossal, mert az nagyon illik ide. /

Boldog szülinapot kívánok Amy Cullen-nek!!(L)